Egyszerre mondott fel három magyar médium vezetősége

Lelkiismereti okok miatt benyújtották a felmondásukat a magyarországi Magyar Nemzet, a Lánchíd rádió és a Hír Televízió vezetői. Ezek a médiumok mind Simicska Lajos érdekeltségei. Az üzletember azt mondta az Indexnek: „kurvára meglepetésként érte” a felmondássorzat.

"A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió alábbi vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat: Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese" – áll a nyílt levélben.

Simicska Lajos az atv.hu-nak azt nyilatkozta nem sokkal később, hogy "árulásnak tartja és mellbe vágta" a felmondások híre. Hozzátette, megoldja a problémát, és holnapra mindenki megismeri az új struktúrát. A Népszabadságnak részletesebben is kifejtette, mit ért a megoldás alatt. "Bemegyek és kivágok mindenkit" – mondta a lapnak.

Nem csak a tulajdonost, a szerkesztőség tagjait is meglepetésként érte a vezetés testületi lemondása. Az Index információja szerint a munkatársakhoz alig fél órával a közlemény megjelenése előtt juthatott el az információ, mert a rovatvezetőket külön tájékoztatta főszerkesztő. Délutánra állítólag szerkesztőségi értekezletet hívtak össze, és még a szabadnapos újságírókat is behívták.

Kimaradt?