Schweitzer József Emberi méltóságért kitüntetést kapott

Schweitzer József nyugalmazott főrabbi kapta 90. születésnapja alkalmából az Emberi méltóságért elnevezésű kitüntetést. Az Emberi Méltóság Tanácsa által létrehozott elismerést először adták át szerdán Budapesten. Schweitzer József munkásságát méltatva Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, a tanács tagja arról beszélt, hogy a nyugalmazott főrabbi tiszteletet érdemel vallási tudományos műveiért, életútjáért, tanítványaiért. Emellett hangsúlyozta az ünnepelt hűségét a magyar nemzethez "és az annak szerves részét képező zsidósághoz".  1017 schweitzer jozsef

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy szükség van az emberek közötti jelképes hidakra, és szükség van hídépítőkre, hogy az eltérően gondolkodó emberek megértsék egymást. Értékelése szerint ebben - többi között a zsidó-keresztény párbeszédért tett lépéseivel - jelentős szerepet játszott a nyugalmazott főrabbi.     

A kitüntetés átadása után Schweitzer József rövid beszédében úgy fogalmazott, hogy ő maga azon sok tízezer, százezer ember közül való, "aki az emberi méltóság megtagadását és megtaposását igen fájdalmas, és a magyar nemzet számára tragikus periódusban mélyen átélte. (…) Ebben a tragikus periódusban tapasztaltam az emberi együttérzés megnyilatkozását is. Az emberi méltóságot súlyos körülmények között is meg lehet őrizni és lehet gyakorolni" - tette hozzá.    

Schweitzer József 1922. október 13-án született Veszprémben. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt, majd Budapesten bujkált. 1947-ben avatták rabbivá. 1948-ban főrabbinak választották Pécsen. Később a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagógában lett főrabbi, emellett tanított a rabbiképző intézetben is. Scheiber Sándor professzor halála után 1985-ben az Országos Rabbiképző Intézet igazgatójának nevezték ki. 1994 és 2000 között a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének országos főrabbijaként is tevékenykedett.

 

 

Kimaradt?