A német hírszerzés tudja, kik lőtték le a maláj gépet

A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) értékelése szerint oroszbarát szeparatisták okozták ajúliusban Kelet-Ukrajnában lezuhant malajziai utasszállító repülőgép katasztrófáját - írta a Der Spiegel című német hírmagazin a vasárnap megjelent számában.

A BND szerint oroszbarát szakadárok zsákmányoltak egy Buk típusú, orosz gyártmányú légvédelmi rakétarendszert egy ukrajnai katonai támaszpontról, és július 17-én kilőttek vele egy rakétát, amely közvetlenül a maláj légitársaság gépe mellett robbant fel. A katasztrófát ez a robbanás okozta.

Erről Gerhard Schindler, a BND elnöke számolt be október elején a hírszerző szolgálatokat a törvényhozás részéről felügyelő parlamenti ellenőrző testület (PKG) ülésén - írta a Der Spiegel.

A BND elnöke egy sor dokumentumot, köztük fényképeket és műholdfelvételeket mutatott be a mindig zárt ajtók mögött – és lehallgatásbiztos helyiségben – tanácskozó PKG október 8-án tartott ülésén. Elmondta, hogy a szolgálat elemzése alapján az ukrán hatóságok és az orosz szervek is hamis beállításban tálalják az ügyet. A katasztrófáról ukrán részről bemutatott felvételek manipuláltak, de a szerencsétlenségnek az az orosz magyarázata is hamis, amely szerint ukrán katonák lőttek ki rakétát a gépre, és a tragédia idején a maláj utasszállító közelében repült egy ukrán vadászbombázó.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata a Donyeck megyei Hrabove településnél, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen zuhant le. A tragédiában 298-an vesztették életüket, köztük 196 holland állampolgár. A gép lezuhanását senki nem élte túl.

A levegőben darabokra szakadt

A katasztrófa okait vizsgáló holland szakértői testület szeptemberben bemutatott előzetes jelentése szerint a gép már a levegőben darabokra szakadt szerkezeti károsodás miatt, amelyet több, kívülről érkező, nagy energiájú tárgy okozott.

Kijev és a Nyugat már a holland vizsgálat lezárulta előtt arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok lőtték le a gépet. Moszkva és a szakadárok az ukrán fegyveres erőkre hárítják a felelősséget.

A katasztrófában 4 német állampolgár halt meg. A német szövetségi ügyészség háborús bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen - írta a Der Spiegel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?