Az ebola miatt ül össze az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Amerikai kezdeményezésre rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa a nyugat-afrikai térséget sújtó ebolajárvánnyal kapcsolatban - jelentette be hétfőn Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. A csütörtökön tartandó találkozótól Washington azt reméli, hogy a világszervezet tagállamai konkrét kötelezettségvállalásokat is tesznek a válság leküzdése érdekében, különösen a három leginkább sújtott országra, Libériára, Guineára és Sierra Leonéra vonatkozóan.

Samantha Power azt mondta: azonnali nemzetközi fellépés nélkül a jelenlegi helyzet olyan válsággá fajulhat, amely a ma becsültnél jóval több emberéletet követelhet, és „egy generációval vetheti vissza a nyugat-afrikai országokat". Ha azonban a nemzetközi közösség összefog, a válság kezelhető - tette hozzá.

A jelenlegi a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra, Libériára, Nigériára és a Kongói Demokratikus Köztársaságra is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi szerint a betegség idén már több mint 2400 halálos áldozatot követelt. A betegséget gyógyító orvosság még nem létezik, a fertőzötteknél csak tüneti kezelés lehetséges. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed, a halálozási arány rendkívül magas.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elsősorban a békét és nemzetközi stabilitást fenyegető veszélyekkel foglalkozik. Ritkán fordul elő, hogy napirendjére közegészségügyi témát vesz fel: eddig csupán egyetlen ilyen ülést tartottak, amely - szintén amerikai javaslatra - az AIDS terjedésével foglalkozott.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?