Csak lézengtek a németországi törökök a szavazóhelyek körül

Németországban vasárnap befejeződött a szavazatok leadása a török elnökválasztásra, az első beszámolók szerint a részvételi arány alacsony volt, a csaknem másfél millió szavazásra jogosult töredéke járult az urnákhoz.

A 77 milliós lakosú Törökországban csak augusztus 10-én tartják az államfőválasztást, de a külföldön élő állampolgárok korábban leadhatják szavazatukat. Németországban csütörtöktől vasárnapig tartottak nyitva a szavazóhelyiségek, amelyeket hét nagyváros sportcsarnokában, stadionjában, Berlinben például az Olimpiai Stadion díszpáholyaiban rendeztek be.

A németországi török külképviseletek az urnazárás után nem közöltek adatokat a részvételi arányról, helyszíni beszámolók alapján azonban igen kevesen vehettek részt az elnökválasztáson. A legtöbb szavazóhely körül csak lézengtek, amit szakértők a nyári szabadságolásoknak és a választási regisztrációs rendszer bonyolultságának tulajdonítottak.

A szavazati jogukkal élni kívánó németországi törököknek először regisztrálni kellett a választás lebonyolításáért felelős hatóság honlapján, majd sikeres regisztráció esetén időpontot kellett foglalni. Ez a megoldás nagy számban tántoríthatott el a választókat az idősebb nemzedékekben, amelyekre kevéssé jellemző a jártasság az internethasználatban.

Törökországban az idén rendeznek először közvetlen elnökválasztást. A diaszpóra nagyjából 2,6 millió szavazásra jogosult tagja a 2012-ben elfogadott új választási törvény révén szavazhat külföldön. Korábban csak Törökországban, vagy a határállomások vámhivatalaiban kialakított szavazóhelyeken adhatták le a voksukat. Németországban él a legtöbb határon túli török. A mintegy 3 milliós közösségben 1,6 millióan rendelkeznek török állampolgársággal, de közülük hozzávetőleg 200 ezren még nem felnőtt korúak, az elnökválasztáson így nagyjából 1,4 millióan voltak jogosultak részt venni.

Kimaradt?