Az örmény-azéri viszony rendezését kérte Hollande

Az Örményországgal való bizalom helyreállítására kérte kedden Francois Hollande francia elnök azeri kollegáját, Ilham Aliyevet, akit hivatalában fogadott Párizsban - tudatta kedden este a francia elnökség.hollande-aliyev

Eközben mintegy hatszázan tiltakoztak Azerbajdzsán párizsi nagykövetsége előtt amiatt, hogy egy "bűnözőt" fogadtak az Elysée-palotában.

A Louvre múzeumában az iszlám művészeteknek szentelt új szárny megnyitója alkalmából a francia fővárosba érkezett azeri elnököt - akinek kormánya egymillió euróval járult hozzá a kiállítás 100 millió eurós költségvetéséhez - mintegy félórás találkozón fogadta Hollande. A megbeszélés a sajtó teljes kizárásával zajlott: sem az újságírókat, sem a fotósokat nem engedték a nap folyamán az elnöki hivatal közelébe.D MTI20120918204

"A köztársasági elnök felszólította Azerbajdzsánt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a bizalom helyreállítására Örményországgal az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) minszki csoportja által, a Hegyi Karabah kérdéséről közvetített rendezési tárgyalások sikeres folytatása érdekében" - közölte a francia elnöki hivatal.

Magyarország augusztus 31-én átadta Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetését töltő Ramil Safarov katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek és előléptettek. Az ügy felszította az örmény-azeri viszályt, azt az aggodalmat keltve, hogy kiújulhatnak a harcok a jogilag Azerbajdzsánhoz tartozó, de Örményország által elfoglalt Hegyi Karabah enklávé birtoklásáért.

"Safarovot börtönbe, a fasiszta Aliyevet ki Franciaországból!" - skandálta a tömeg a franciaországi örmény szervezetek felhívására rendezett esti békés demonstráción Párizsban. A többségében a 600 ezresre becsült örmény diaszpórához tartozó tüntetők "Franciaország egy bűnözőt fogad, az igazságszolgáltatás nem eladó", "Safarovnak vissza kell mennie a börtönbe", "Diktátor Aliyev", "Gyilkos Aliyev" feliratú táblákat tartottak a magasba.  

"Elfogadhatatlan, hogy 18 nappal azután, hogy a gyilkos Safarovnak megkegyelmezett, Aliyev Franciaországba jöhet és az elnöki hivatalban fogadják" - mondta beszédében Franck Papazian, a Franciaországi örmény szervezeteket koordináló tanács (CCAF) társelnöke.

Francois Rochebloine, a nemzetgyűlés örmény-francia baráti tagozatának elnöke elmondta: kezdeményezte Francois Hollande elnöknél, Laurent Fabius külügyminiszternél és Jean-Claude Mignonnál, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének elnökénél, hogy a starsbourgi székhelyű szervezet ítélje el Azerbajdzsánt és Magyarországot a Safarov-ügyért, mert "ami történt az egyszerűen elfogadhatatlan".

Az azeri elnököt szerda délelőtt a Francia Munkaadói Szövetség (MEDEF) székházában fogadják. Ennek kapcsán az elnöki hivatal közölte: "Hollande és Aliyev jelezték közös szándékukat a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztésére".

A francia Total olajipari és a GDF Suez energiaipari cég, valamint az azerbajdzsáni állami olajtársaság, a Socar júliusban jelentették be, hogy ígéretes eredmények várhatók az Azerbajdzsán partjaihoz közel eső Absheron földgázmezőtől, amit a jövőben közösen szándékoznak kitermelni.

Kimaradt?