Brüsszel pozitív választ ad az első európai polgári kezdeményezésre

Pozitív választ ad az Európai Bizottság szerdán az első sikeres európai polgári kezdeményezésre, amely az ivóvíz, mint alapjog uniós jogba foglalását irányozza elő - közölték hétfőn nevük elhallgatását kérő uniós források az MTI-vel. Az ezzel kapcsolatos előkészületeket ismerő, anonimitást kérő forrás rámutatott ugyanakkor, hogy a bizottság kénytelen volt határvonalat húzni, ugyanis nem áll módjában a kezdeményezés minden követelését teljesíteni.

Az első sikeres európai polgári kezdeményezés elindítói azt kérik Brüsszeltől, hogy uniós jogban mondja ki, hogy az ivóvízhez és a csatornahálózathoz való hozzáférés alapvető jog, a víz pedig nem árucikk. A bizottsági forrás közölte: részletesen elemezték a kéréseket, és arra jutottak, hogy még az idén nyilvános konzultációt kezdenek az ivóvíz-irányelv felülvizsgálatáról. Arra jutottak ugyanis, hogy az 5000 fősnél kisebb településeken élőket érinti elsősorban az a probléma, hogy nem jutnak megfelelő ivóvízhez. Ez főleg kelet-közép-európai tagállamokat érint, és vagy azt jelenti, hogy fizikailag hiányzik az infrastruktúra, ezek a települések egyszerűen nem kapcsolódnak vezetékes ivóvízhálózathoz, vagy nem megfelelő minőségű a víz, amely a csövekbe kerül. Ez az EU lakosságának több mint 10 százalékát, mintegy 60 millió ember érint - tudatta a neve elhallgatását kérő tisztviselő. Leszögezte ugyanakkor a forrás, hogy Brüsszel nem írhatja elő uniós jogban a tagállamoknak, hogy mondják ki, hogy az ivóvíz emberi jog, mert az szembemenne a szubszidiaritás elvével. Egy másik név nélkül nyilatkozó bizottsági tisztviselő arra mutatott rá, hogy Brüsszel nem diktálhat a tagállamoknak, hogy hogyan biztosítsák a vízellátást, hogy csak köztulajdonban lévő cégek végezhessenek ilyen tevékenységet. Erre a brüsszeli forrás szerint a bizottságnak nincs felhatalmazása, nincs joga ezt megtenni, ennek meghatározása tagállami hatáskör. Hozzátette ugyanakkor a névtelenséget kérő tisztviselő, hogy a bizottság elismeri, miszerint az ivóvíz közkincs, és az EU napirendjén nem szerepel sem a liberalizáció, sem a privatizáció ösztönzése ezen a területen. Az MTI által látott dokumentum mindazonáltal úgy fogalmaz: a bizottság felkéri a tagállamokat, hogy saját hatáskörben vegyék figyelembe a kezdeményezést támogatók kérését, és tegyenek erőfeszítéséket annak érdekében, hogy mindenki hozzáférhessen tiszta, biztonságos és megfizethető ivóvízhez.

Egy másik tisztviselő azt a szerinte téves vélekedést igyekezett eloszlatni, miszerint a sikeres kezdeményezést követően a bizottságnak a héten már uniós jogalkotást kellene kezdeményeznie, hogy a beadvány kívánalmainak eleget tegyen. Rámutatott, hogy az európai polgári kezdeményezés szabályai szerint a brüsszeli testület csak közleményt kell elfogadjon, amelyben megindokolja és világossá teszi, mit készül tenni az ügyben. Ennek nem az a célja, hogy az uniós döntéshozatalt átruházzuk a népesség 0,2 százalékára - ennyit tesz ki a minimálisan szükséges egymillió aláíró - hanem, hogy olyan eszköz legyen, amely tematizálja a közbeszédet, és beleszólást enged a döntéshozatal napirendjébe.

Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés hozta létre, s mint jogintézménynek az a célja, hogy az Európai Unió polgárai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotást az Európai Bizottságon keresztül. Ehhez legalább hét különböző uniós tagállamból kell összegyűjteni legkevesebb egymillió támogató aláírást. A Right2Water elnevezésű kezdeményezés 1,68 millió hitelesített aláírást gyűjtött össze 13 tagállamban.

Kimaradt?