Gyurcsány egy hétig éhségsztrájkol a Kossuth téren

Egyhetes éhségsztrájkba kezdett Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció (DK) három másik tagja Budapesten a Kossuth téren. A pártelnök ezt vasárnap késő este jelentette be a Parlament előtti téren. A volt kormányfő elmondta: akciójukkal az ellen tiltakoznak, hogy a kormánypártok előzetes regisztrációhoz akarják kötni a választási részvételt.gyurcsany1

A politikus kifejtette: a Hét nap a szabad választásokért elnevezésű demonstráció idején sátorban fog lakni Niedermüller Péter és Molnár Csaba alelnökökkel, valamint Kolber Istvánnal, a párt képviselőjével.

A DK vezetője hozzátette, ők négyen biztosan végigcsinálják az éhségsztrájkot, de arra számítanak, hogy néhány napra mások is csatlakoznak hozzájuk.

"A drámai helyzet drámai reakciót kíván", erőteljes politikai gesztusok kellenek ahhoz, hogy a néma és apatikus választói sokaság megmozduljon - indokolta Gyurcsány Ferenc, hogy miért választották a tiltakozásnak ezt a módját.

A DK elnöke az egybegyűlt újságíróknak elmondta, lélekben próbál felkészülni az éhsztrájkra, mert nem tudja milyen érzés, ha több napig nem eszik. Az emberek nem pusztulnak bele néhány nap éhezésbe, "a dolognak ebben az értelemben nincsen tragikus végkimenetele" - tette hozzá. Hangsúlyozta, azt akarják megmutatni a választóknak, van merszük egy szenvedélyes, bizonyos mértékben önsanyargató akcióra, hogy mindenki lássa "azokkal vagyunk, akiknek elegük van Orbán világából".

Fidesz: nem túl izgalmas négy férfi összeköltözése. A Fidesz szóvivője szerint nem hangzik túl izgalmasan, hogy négy középkorú férfi összeköltözik egy sátorba, a belváros közepén. „Talán nem kellene ekkora ügyet csinálni egy egyhetes tisztítókúrából" - írta Selmeczi Gabriella.

Kitért arra is, hogy miután szombatig nem hagyják el a teret, ezért ő és két képviselőtársa, Molnár Csaba és Kolber István, nem vesznek részt a parlament hétfői ülésén, de a Demokratikus Koalíció más politikusai megjelennek majd a Házban.

Kérdésre válaszolva elmondta, a demonstrációt bejelentették, az ahhoz szükséges engedélyeket megkapták.

A Kossuth-szobornál vasárnap estére egy kisebb pódiumot, két nyitott oldalú és két nagyobb lakósátrat állítottak fel. A területen a DK néhány tucat szimpatizánsa gyűlt össze, a kihelyezett hangszórókból folyamatosan zene szól, míg a nyitott sátrakon magyar és angol nyelvű feliratok tiltakoznak a választást megelőző önkéntes feliratkozás terve ellen.gyurcsany2

Gyurcsány Ferenc a TV2 Frizbi című műsorában vasárnap este levetített interjúban azt mondta: a választási részvétel előzetes regisztrációhoz kötése ellen tiltakoznak. Indoklásul hozzátette: elfogadhatatlan, hogy aki csak két nappal a szavazás előtt dönti el, hogy el akar menni voksolni, az ne vehessen részt a választáson.

Szerinte a választási feliratkozás "százezreket vagy milliókat" zár ki a választási részvétel lehetőségéből, és az is elképzelhető, hogy a kormány a regisztrációs időszak lejárta után hoz meg fájdalmas vagy felháborodást keltő intézkedéseket. Elmondta: nem a kormányt akarja meggyőzni az igazáról, hanem a választók figyelmét igyekszik felhívni arra, hogy "nagy baj van", emeljék fel a hangjukat.

A Magyar Nemzet - szocialista forrásokra hivatkozva - már a múlt héten megírta, hogy Gyurcsány Ferenc hajlandó éhségsztrájkot kezdeni a választási feliratkozás bevezetésére vonatkozó kormánypárti tervekkel szembeni tiltakozásul, ám Varju László, a DK pártigazgatója akkor azt közölte: nem hallott ilyen tervről.

A Fidesz-KDNP frakciószövetség sárvári ülésén döntött arról, hogy az állam nem fog hivatalból választási névjegyzéket vezetni, hanem az állampolgárok jelezhetik választási részvételi szándékukat. A regisztrációs időszak a tervek szerint 2013 szeptemberében kezdődik és tizenöt nappal a választások előtt zárul majd.

Kimaradt?