Így nyilvánult meg karácsonykor a katalánok autonómiatörekvése

A katalán köztévé kedden, 30 éves történetében először nem sugározta a spanyol király hagyományos karácsonyi üzenetét, ezzel is hangsúlyozva a gazdag északkeleti régió erősödő szeparatista érzületeit.

A televízió munkatársai rövid sztrájkot tartottak a király beszéde alatt, és helyette más műsorokat adtak programba. A sztrájk okául hivatalosan a költségek lefaragása és egyes produkciók külső gyártásba adása elleni tiltakozást nevezték meg, Katalónia ugyanis nemrég a közszolgáltatások büdzséjének megkurtítása miatt is konfliktusba került a madridi központi kormányzattal.

Beszédében János Károly király nem említette közvetlenül a vitatott katalán függetlenségi törekvéseket. Ugyanakkor nyomatékosan arra kérte a spanyolokat, fogjanak össze és emelkedjenek felül ellentéteiken, hogy az ország kilábalhasson az öt éve tartó mély gazdasági válságból, amely miatt 25 százalékon áll a munkanélküliek aránya.

"Együtt a mostaniaknál jóval nehezebb problémákat is megoldottunk már, és mindig közös célokat követtünk" - mondta a király. "Spanyolország egy nagy nemzet, amely megérdemli, hogy küzdjenek érte" - tette hozzá.

A 7,6 millió lakosú, saját nyelvet beszélő Katalónia állítja elő a spanyol hazai össztermék (GDP) 20 százalékát.

Artur Mas katalán elnök, a kormányon lévő Konvergencia és Unió (CiU) szövetség vezetője nemrég bejelentette, hogy 2014. november 9-ére népszavazást tűznek ki a Spanyolországtól való függetlenné válás kérdéséről. A szavazás két hónappal követné a skótok Egyesült Királyságtól való elszakadásáról tartandó hasonló referendumot. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök alkotmányellenesnek minősítette a függetlenségi népszavazás kitűzését, s kilátásba helyezte, hogy a parlamentben és a bíróságok előtt is útját állja a katalán referendumnak. Álláspontját az ellenzék legfontosabb pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) is támogatja.

Kimaradt?