Újabb menekülttragédia, ezúttal a görög partoknál

Azt már megszokhattuk, hogy Lampedusa környékén heti rendszerességgel szenvednek hajótörést a csempészek által kizsigerelt menekültek, de úgy tűnik, most már a görög vizekre is átterjedt a katasztrófahullám. Pénteken felborult egy csónak a nyugati partoknál, Zaküntosz és Kerküra között fekvő Lefkáda szigeténél, az Olaszország felé igyekvők jó része vízbefulladt.

A balesetben a hatóságok szerint legkevesebb tizenketten odavesztek, köztük négy gyerek, és csak 15 embert sikerült kimenteni. A menekültek valószínűleg Szíriából érkezhettek, és Olaszország felé tartottak 7-8 méter hosszú műanyag lélekvesztőjükkel. Mivel a környéken kiváló volt az időjárás, ezért a csónak valószínűleg a túlterhelés miatt borulhatott fel.

Annak ellenére, hogy kevés menekült vágyik a válságtól sújtott Görögországba, az ország fontos tranzitútvonal metszéspontjában fekszik. A menekültek – melyek között egyre több a szíriai származású – jó része Törökország felől érkezik, az Égei-tengeren át, majd a Ión-tengeren akar továbbhaladni Olaszország felé. Nagyrészük azonban fennakad a határőrökön, a 11 milliós Görögországban már 230 ezer illegális bevándorló él. Gondolhatjuk, hogy őket a borzalmas gazdasági- és társadalmi viszonyok közepette milyen szeretettel fogadják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?