Európai és amerikai szolidaritás a székelyek menetével


-A A+

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háromszéki demonstrációjával párhuzamosan Európa és Észak-Amerika több nagyvárosában is szolidaritási megmozdulásokat tartottak vasárnap.

Az egyesült államokbeli Clevelandben a helyi magyarok egyik rádiója, a Bocskai Rádió szervezett szolidaritási tüntetést. Csibi Lóránd, a rádió főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a demonstrációt a Szent Imre-templom előtti parkolóban tartották meg 100-150 ember részvételével. A megmozdulást azért rendezték a Szent Imre-templom előtt, mert Clevelandben nincs román külképviselet. A tüntetők a transzparenseikre írt jelmondatokkal is tiltakoztak az ellen, hogy a román kormány "fel akarja darabolni Székelyföldet".

A főszerkesztő a rendezvényen felolvasta azt a kiáltványt, amelyben a Székelyek nagy menetelésének résztvevői megerősítették a Székelyföld autonómiája iránt korábban is kinyilvánított igényüket. A demonstrációt a magyar Himnusz és a székely himnusz eléneklésével zárták - közölte Csibi Lóránd, aki úgy tudja, hogy másutt Észak-Amerikában is voltak hasonló demonstrációk, például New Yorkban és Torontóban.

A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége Stockholmban szervezett megmozdulást, amelyen ott voltak a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség vasárnapi ökumenikus istentiszteletének résztvevői is. A Székelyek nagy menetelését támogató mintegy kilencven felvonuló a román nagykövetség előtt fejezte ki tiltakozását a tervezett közigazgatási átszervezés miatt, és petíciót adtak át a román nagykövetségnek. A Svédországban élő magyarok mindig küzdeni fognak az összetartozásért és az erdélyi autonómiáért. Erdély "nem felosztható" és nem "beolvasztható" - hangzott el a rendezvényen.

Stuttgart belvárosában egy németországi magyar civil szervezet, a Hunnia Baráti Kör szervezésében tartottak szolidaritási tüntetést. A megmozduláson 300-an vettek részt a szervezők és a tüntetést biztosító rendőrök egybehangzó becslése szerint - mondta el az MTI-nek telefonon Hahn-Seidl Alida szervező. A demonstráció közös imával kezdődött, majd a tüntetők Esztergám Miklós tárogatóművész kísérete mellett székely dalokat énekelve vonultak végig a város központjában. A tüntetésen székely és magyar zászlókat emeltek a magasba, és összesen 1500 szórólapot osztottak ki a járókelőknek. A német nyelvű szövegben a székelyek helyzetéről és törekvéseiről tájékoztattak.

A Felvidéken legalább hat helyszínen tartottak és tartanak szimpátiarendezvényeket.

A Magyar Közösség Pártja (MKP) - a székelyek autonómiatörekvéseivel való szolidaritásukat kifejezendő - Dunaszerdahelyen, Párkányban, Rimaszombatban és Szomotoron jelképes aláírásgyűjtési akciókat szervezett vasárnap délután három órától. A több naposra tervezett akció annak első óráiban a szervezők szerint a "várakozásoknak megfelelően haladt", az íveket több százan írták alá helyszínenként. "Ezzel is szeretnénk jelezni, hogy erdélyi barátaink nincsenek egyedül az önrendelkezésért folytatott küzdelemben, valamint azt is, hogy az autonómia jogos igény a felvidéki magyarság számára is" - hangoztatta Berényi József, az MKP elnöke a dunaszerdahelyi rendezvényen mondott beszédében. Rámutatott: az autonómia szükségességéről Szlovákiában nem csupán a többségi nemzetet kell meggyőzni, hanem a felvidéki magyarságnak egy jelentős részét is

A felvidéki Diákhálózat néhány aktivistája vasárnap még a kora reggeli órákban egy székelyzászlót formáló, égő mécsesekből összerakott alakzatot helyezett el Románia pozsonyi nagykövetsége előtt.

A vajdasági Topolyán is nagygyűlést tartottak a Székelyek nagy menetelése szimpátiarendezvényeként. A délvidéki szolidaritási rendezvényen öt vajdasági magyar párt - a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Magyar Remény Mozgalom, a Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Egység Párt - vett részt. A megmozduláson körülbelül ötvenen voltak. Elhangzott, hogy a megjelentek támogatják a székely összefogást, és a mintegy 250 ezer fős vajdasági magyarságnak is ezt a példát kellene követnie.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X