A Magyar Szórvány Napjáról tájékoztatta Winkler a MÁÉRT szakbizottságát

A Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottságának keddi ülésén Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője tájékoztatta a résztvevőket a Magyar Szórvány Napjának erdélyi eseményeiről. Mint ismert, idén először az egész Kárpát-medencében megünneplik Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján, azaz november 15-én a Magyar Szórvány Napját, a MÁÉRT erre vonatkozó döntése korábban az RMDSZ javaslatra született.

Winkler elmondta, idén harmadik alkalommal ünneplik Erdélyben meg a Magyar Szórvány Napját, a központi rendezvénynek idén Nagyenyed lesz a házigazdája, a kulturális programok mellett oktatással foglalkozó szórványkonferenciára is sor kerül, ahol megvitatják és kiértékelik az RMDSZ két sikeres szórványprogramját: a Szórvány-Székelyföld együttműködést és a Fogadj örökbe egy műemléket programot.

Tájékoztatása szerint Erdélyben november 16-án és 17-én is tartanak szórványnapi ünnepségeket, így többek között Beszterce, Fehér, Szeben, Brassó, Hunyad, Temes, Arad megyében ünneplik meg a Magyar Szórvány Napját. A MÁÉRT tagszervezeteinek képviselői beszámoltak arról, hogy egész Kárpát-medencében készülnek a november 15-ei eseményekre, így egy átfogó rendezvénysorozat valósul meg a Magyar Szórvány Napján. 

A bizottsági ülés napirendjén szerepelt a 2013 – A Külhoni magyar kisiskolások éve programról szóló beszámoló, amelyet Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója mutatott be. Ugyancsak napirenden szerepelt a nagyvárosi szórvány problematikája, amelynek előadója Bodó Barna, a szórvány szakbizottság társelnöke volt. A téma kapcsán Winkler Gyula tájékoztatta a résztvevőket, hogy az RMDSZ szórvány cselekvési tervében fontos helyen szerepel a nagyvárosi szórványok kérdése. 

Kimaradt?