Mintha újra háborús övezetté vált volna Kairó

Augusztus óta nem voltak ilyen súlyos összecsapások Egyiptomban, legalább 51-en meghaltak. Az 1973-as arab-izraeli háború kirobbanásának évfordulóját ünnepelték.

A legsúlyosabb összecsapások voltak vasárnap Egyiptom-szerte azóta, hogy a biztonsági erők augusztus közepén lerohanták Mohamed Murszi megbuktatott elnök híveinek két ülőtüntetését. A biztonsági erők és az iszlamisták összecsapásaiban 51-en haltak meg vasárnap, amely a fegyveres erők napja volt, az 1973-as arab-izraeli háború kirobbanásának évfordulója. Egyes információk szerint több tüntetőt kivégzésszerűen fejbe lőttek.

Egy beszámoló szerint a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom tüntetői több irányból is megpróbáltak benyomulni a Kairó központjában lévő Tahrír térre, de a biztonsági erők az útjukat állták. A téren kormánypárti ünnepséget tartottak. Később az iszlamisták összecsaptak a rendőrséggel, valamint a Murszit elmozdító hadsereg híveivel, akik szintén nagy számban özönlöttek a belvárosba.

Kairó több negyede a több óráig tartó összecsapások után háborús övezetre hasonlított. Murszi hívei gyújtóbombákat dobtak a rendőrökre, illetve sörétes puskákkal lőttek rájuk, a rendőrök pedig éles lőszerrel és könnygázgránáttal lőttek vissza. A fővárosban legalább 40-en haltak meg. A belügyminisztérium szerint egyetlen rendőr sincs az áldozatok között.

Este az ünnepségek részeként popkoncertet tartottak a hadsereg egyik kairói stadionjában, és azt az állami tévé élőben közvetítette.

Kimaradt?