Putyin hevesen ellenzi az Arktisz nemzetközi felügyeletét

Vlagyimir Putyin a kormányzó Egységes Oroszország (JeR) párt szervezeteinek vezetőivel találkozott egy Moszkva környéki üdülőben, a JeR háromnapos kongresszusának plenáris tanácskozása előtt, s a találkozó egyik résztvevőjének kérdésre válaszolva azt hangoztatta, hogy a Északi-sarkvidék évszázadok óta Oroszország szuverén területe, „és ez így is marad az elkövetkező időkben".

Hozzátette, hogy Norvégia partjainál amerikai atom-tengeralattjárók állomásoznak, ahonnan 16-17 perc alatt elérhetik a rakéták Moszkvát. „Ilyen körülmények között arról beszélni, hogy valamiféle irányítás alá át kell adni ezt a régiót, teljes ostobaság" - mondta Putyin, hazafiatlannak nevezve ezt az álláspontot.

A politikus arról is beszélt, hogy az Északi-sarkvidék biztonságára az orosz Északi Flotta ügyel más fegyverzetek mellett hadászati rakétákkal felszerelt atom-tengeralattjárókkal, amelyek az európai földrészen állomásoznak. „A stratégiai atom-tengeralattjárók második bázisa a keleti részen van és szintén igen közel az Északi-sarkvidékhez. Igaz, más irányban járőröznek, de az még mindig az ország északi része" - mondta Putyin. Az államfő, aki a múlt héten már meglehetősen indulatosan reagált erre a felvetésre, az ötlet szerzőjét egyenesen idiótának nevezte az élő televíziós adásban közvetített csütörtöki találkozón.

Az Arktisz nemzetközi ellenőrzés alá helyezésének ötletét a múlt héten vetette fel Szergej Medvegyev, a moszkvai Közgazdasági Főiskola tanára, televíziós műsorvezető az egyik internetes közösségi oldalon. Az orosz államfő szavaira a professzor most úgy reagált a Facebookon, hogy „Putyintól a sértést kitüntetésnek veszem".

Az Északi-sarkvidék birtokba vételéről szóló vita azóta került a figyelem előterébe, hogy a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái szeptember 18-án tiltakozó akciót hajtottak végre az északi Pecsora-öbölben felépített orosz olajfúró toronynál. Az akció mind a 30 részvevője, köztük több külföldi ellen kalózkodás címén emelt vádat az orosz hatóság.

Vlagyimir Putyin épp az akciót megelőzően, szeptember 16-án jelentette be, hogy Oroszország újra megnyitja katonai támaszpontját az Északi-sarkvidéki Új-szibériai-szigeteken.

 

Kimaradt?