Szabadulni akar a náci párttól a görög kormányfő

A görög kormány célja az Arany Hajnal újnáci párt teljes felszámolása – ezt mondta hétfőn New Yorkban Antonisz Szamarasz miniszterelnök. A kormányfő az Amerikai Zsidó Bizottság magánrendezvényén szólalt fel. A párttal kapcsolatban úgy fogalmazott: az ország igazságszolgáltatása "odafigyel rájuk", és megszabadul tőlük.

"A demokratikus világ egyetlen részében sincs helye újfasisztáknak. Sem a neonácikkal, sem más, a demokratikus intézményeket aláásó szélsőséggel szemben nem létezik tolerancia" – mondta a kormányfő. A körülbelül száz meghívott vendég hangos tapssal fogadta a kormányfőnek az Arany Hajnal felszámolásával kapcsolatos kijelentését.

Az elmúlt hét végén a párt több vezetőjét őrizetbe vették. A görög főügyész pedig büntetőjogi eljárást indított az Arany Hajnal vezetője és négy parlamenti képviselője ellen. Az eljárás bűnszövetkezetben való részvétel vádjával indult. A vádpontok között szerepel az illegális fegyvertartás is.

Egy igazságügyi forrás szerint a görög legfelsőbb bíróság által  folytatott vizsgálatkor elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy az Arany Hajnal "bűnszervezetnek" legyen minősíthető. Az Arany Hajnal ellen nyomozás folyt annak kiderítésére, hogy szervezeti szinten is köze volt-e Pavlosz Füszasz antifasiszta rapper meggyilkolásához. Füszasz megölésével a párt egyik 45 éves hívét gyanúsították, aki beismerte a gyilkosságot.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?