Kétszeresére nőtt a pakisztáni földrengés halottjainak száma

A mentőegységek sok holttestre bukkantak az összedőlt házak romjai alatt. A heves, 7,8-as erősségű földrengés - amely leginkább az Iránnal szomszédos Beludzsisztán tartományt sújtotta - a szerda reggeli hivatalos közlések szerint több mint 200 emberéletet követelt, a sérültek száma meghaladja a 370-et, és több száz ház összeomlott.

A legutóbbi adatok még 93 halottról és 200 sérültről szóltak. A legnehezebb helyzetben lévő körzet, Avaran egy illetékese arról is beszámolt, hogy már az áldozatok eltemetését is megkezdték.

A keddi katasztrófa gyéren lakott, hegyvidéki területen történt, ahol nincsenek ipari létesítmények.

Az amerikai geofizikai intézet (USGS) adatai szerint a földrengés epicentruma Dalbandin településtől 145 kilométerrel délkeletre volt, félúton India és Irán között, fészke pedig mintegy 15 kilométer mélyen. Az erős földmozgást Dél-Ázsia szerte érezni lehetett, hatására a szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is megremegtek az épületek, az Arab-tenger partvidékénél pedig egy kis sziget kiemelkedett a tengerből.

Az érintett területeken helikopterek bevonásával zajlik a mentés, amelyben több száz katona is részt vesz.

 

Kimaradt?