Tömegtüntetés Tajvanon egy katona halála miatt

Több tízezer tajvani tüntetett szombaton a sziget fővárosa, Tajpej központjában egy 24 éves kiskatona halála miatt, aki belehalt a túlzásba vitt fenyítésbe, valamint azért, mert az ügyben folyó eljárást nem tartják átláthatónak.

Ez a tüntetés volt a legnagyobb azok közül, amelyeket a július elején bekövetkezett tragédia és a hasonló esetek miatt tartottak a sorkatonákat és szüleiket támogató civil szervezetek. Egyes becslések szerint a szombaton utcára vonultak száma a százezret is meghaladta. A tüntetők az igazság kiderítését követelték.

Az egyetem elvégzése után behívott Hung Csung-csiut azért büntették meg, mert egy videofelvétel készítésére is alkalmas telefonnal érkezett vissza eltávozásáról a laktanyába. A fegyelmi vétségért a tűző napon végzett felülésekkel, fekvőtámaszokkal és békaügetéssel kellett bűnhődnie, miközben megtagadták tőle a vizet. Már csak három napja volt hátra a 20 hónapos kötelező katonai szolgálatból, amikor meghalt.

Vasárnap Tajcsung városban gyászolók százai vették körbe a biztonsági emberekkel kísért Ma Jing-csiu elnököt, aki részt vett az elhunyt temetési gyászszertartásán. Amikor kifejezte részvétét a családnak, azt mondta: az ország elnökeként és a fegyveres erők parancsnokaként garantálja, hogy Hung Csung-csiu nem halt meg hiába, s nem fog hasonló eset előfordulni. Az ügybe belebukott Kao Hua-csu védelmi miniszter, és már korábban bocsánatkérésre kényszerült Ma is.

A vizsgálat lezárultát követően, a kiskatona halálával összefüggésben 18 tiszt és altiszt ellen emeltek vádat, köztük van az érintett dandár parancsnoka is. Négy tisztet óvadék ellenében szabadlábra helyeztek, amit Hung apja Ma elnöknél kifogásolt. Ma Jing-csiu azt válaszolta, hogy a bíróság döntése ellen a katonai ügyészek fellebbeztek.

Kimaradt?