Fidesz: két-három mandátumról döntenek a határon túliak

Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: az Alkotmánybíróság januári döntésével egyértelművé tette, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok esetén a regisztráció elengedhetetlen feltétele a választójog gyakorlásának. 

A politikus szerint a határon túli magyarok választási részvétele biztosítja a nemzet határokon átívelő újraegyesítésének történelmi lehetőségét.
 A kormánypárti képviselő egyúttal méltánytalannak, igazságtalannak és valótlan állításoktól hemzsegőnek nevezte azt a vitát, amely a határon túli magyarokra vonatkozó választási eljárási szabályokról szól, mert - mint mondta - semmi ok nincs arra, hogy bárki a visszaélés lehetőségével riogasson.

"Érdemi visszaélésre ugyanis nem ad lehetőséget" a szabályozás - jelentette ki, majd hozzátette - utalva a kettős állampolgárságról tartott népszavazásra -, hogy szerinte a baloldali ellenzék "a saját szégyenteljes, 2004. december 5-i örökségét eleveníti fel azzal, hogy választási csalás potenciális elkövetőjeként tekint a határon túli magyarságra".

A határon túl élő magyarok voksolásával kapcsolatos technikai szabályok megalkotásakor a Fidesz messzemenőkig figyelembe vette szakértők és civil szervezetek véleményét, sőt az MSZP-nek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) elhangzott álláspontját is - mondta Gulyás Gergely, aki ezért az esetleges visszaélésekről szóló "rémhírkeltés" abbahagyására kérte a magyarországi ellenzéket.

Kitért arra is, szerinte abban minden politikai szereplőnek egyet kell értenie, hogy a határon túli magyarság választási részvétele kizárólag levélben szavazással bonyolítható le. Megjegyezte, az Európai Unióban a 28-ból 24 tagállamban a választójog együtt jár az állampolgársággal, és ezen országok többségében levélben szavazással zajlik a választójog gyakorlása. A magyar pedig a legszigorúbb garanciákat tartalmazó szabályozások közé tartozik - közölte a politikus.

Kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy óriási eredménynek tartaná, ha a határon túli magyar állampolgárok ötven százalék körüli arányban - nagyságrendileg kétszázezren - vennének részt a voksoláson. Ám így is - a magyarországi részvételtől függően - mindössze kettő, legfeljebb három mandátum dőlne el az ő szavazataikkal - fűzte hozzá Gulyás Gergely, aki azt is elmondta, hogy ezeket a voksokat ugyanolyan zártan kell őrizni, mint ahogyan a külképviseleteken leadottakat.

MSZP: nem lehet tisztességes választást tartani

Az MSZP szerint konkrét garanciákra van szükség a választási visszaélések kiszűrésére. Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: a jelenlegi eljárási szabályok alapján nem lehet tisztességes választást tartani, a visszaélésekre lehetőséget adó szabályozás megkérdőjelezi a választások legitimitását.

A szocialisták nem vitatják el a határon túli magyar állampolgárok választójogát, ellenben botrányosnak tartják a rájuk vonatkozó eljárási szabályokat – hangoztatta a politikus. Ezért sürgetik, hogy a kormány mielőbb teremtsen érdemi garanciákat a választási csalások kiszűrésére, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező szavazók például kapjanak utólagos értesítést levélben a voksuk beérkezéséről.

Kimaradt?