Az erdélyiek már regisztrálhatnak a magyarországi választásokra

Csütörtökön kezdődik a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar választópolgárok választási regisztrációja - jelentette be a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a regisztrációhoz szükséges leveleket - 233 406-ot - már a héten kiküldték, és csütörtöktől fogadják a névjegyzékbe vételi kérelmeket. Elmondta: a kiküldött 233 ezres körben nincsenek benne azok, akik olyan országban - Szlovákiában, Ausztriában vagy Ukrajnában - élnek, ahol tiltják a kettős állampolgárságot. Nekik nem küldtek levelet, őket egyéb módon, például a médiában tájékoztatják.

A kiküldött levelek számára utalva jelezte azt is, hogy az állampolgárságot kérőknek csak egy része tette le eddig az esküt. Azoknak, akik július 31-éig állampolgársági esküt tesznek, később küldik ki a regisztrációs nyomtatványokat.

Kitért arra is, hogy 40 ezren vannak, akiknek korábban volt már magyarországi állandó lakóhelyük, így ők majd ugyanúgy szavazhatnak, mint bármely más Magyarországon élő választópolgár, tehát nem csak pártlistára, hanem egyéni jelöltre is, ezért nem kaptak levelet.

A regisztrációs kérelmeket november 1-jétől elektronikus úton - ügyfélkapun vagy a választási iroda hivatalos honlapján, a www.nvi.hu-n - is el lehet juttatni az NVI-nek - mondta Pálffy Ilona. A most kiküldött levélcsomag a tájékoztató mellett tartalmazza a névjegyzékbe vételi kérelemről szóló nyomtatványt, amelyet az NVI-nek kell visszaküldeni a mellékelt borítékban a választás napját megelőző 15. napig.

Az NVI vezetője azt kérte, a választópolgárok ne hagyják az utolsó napokra a regisztrációt, mert az nagyon megnehezíti az iroda munkáját. Arra számítanak - mondta -, hogy sokan élnek majd az online regisztrálás lehetőségével, szerinte azért, mert nem bíznak a postában vagy az adott ország titkosszolgálatában.

A levélben szavazás módját ismertetve elmondta, a szavazási levélcsomagot az NVI küldi majd meg azoknak a választópolgároknak, akik már regisztráltak, ám az személyesen is átvehető, amennyiben a határon túli választópolgár azt kéri. A szavazási levélcsomag tartalmazza a szavazólapot, a szavazópolgár azonosítását szolgáló nyomtatványt, a szükséges borítékokat és a tájékoztatót.

Tájékoztatása szerint a szavazólapot a belső borítékba kell tenni, azt le kell zárni, míg a külsőbe az azonosító nyilatkozatot kell helyezni. A belső borítékot csak az NVI bonthatja fel, és a folyamatot a Nemzeti Választási Bizottság (amelynek tagjai az országos listát állító pártok delegáltjai), a sajtó képviselői, a listát állító pártok öt-öt megfigyelője, továbbá nemzetközi megfigyelők ellenőrizhetik.

A szavazatot tartalmazó levélcsomagot a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár az NVI-hez eljuttathatja postán, vagy leadhatja Magyarország külképviseletein, illetve bármely magyarországi egyéni választókerületi választási irodában. Elmondta, a levélben szavazás intézménye nem ismeretlen a világban, így például az Európai Unió 18 országában, vagy az Egyesült Államokban és Kanadában alkalmazzák.

Nincs száz százalékos garancia

Pálffy Ilona újságírói kérdésekre arról beszélt, ahogy eddig sem, most sem lehet teljes, 100 százalékos garanciát teremteni a választási visszaélések kiszűrésére, még akkor sem, ha a szabályozással megpróbáltak minél nagyobb biztonságot teremteni.

Arra a kérdésre, mikorra várható a választás eredménye, azt mondta, várhatóan a választás napját követő hatodik napon tudnak "végleges előzetes" választási eredményt hirdetni. Ennek okai között említette, hogy még meg kell várni a külképviseleteken leadott szavazatokat is; ezeknek négy napon belül kell Budapestre érkezniük.

Kimaradt?