Megvan az új cseh kormányfő

Jirí Rusnok közgazdászt és politikust nevezte ki új cseh kormányfővé Milos Zeman köztársasági elnök.

Az államfő döntését kedden délután jelentették be Prágában. Rusnok kinevezése után azonnal letette az alkotmány által előírt hivatali esküt.Zeman a kinevezési ceremóniát követő sajtóértekezleten azt mondta, hogy a Rusnok vezette szakértői kormány várhatóan szeptember végéig marad hivatalban.

Jirí Rusnok neve nem ismeretlen Csehországban.  A közgazdász képzettségű politikus a rendszerváltás után volt miniszterhelyettes, és két tárcát is vezetett nagyjából egy-egy évig a szociáldemokrata kormányokban: előbb pénzügyminiszter volt, majd pedig az ipari és kereskedelmi minisztérium élére került.

A politikus közismerten Zeman közeli munkatársai közé tartozik, s jóban van a szakszervezeti vezetőkkel is. Zeman kormányában volt pénzügyminiszter, s az utóbbi időben az államfő egyik legbefolyásosabb gazdasági-pénzügyi tanácsadója. Zeman őt bízta meg a nemrégiben létrehozott különleges elnöki alap vezetésével, amelybe az államfő rendszeresen átutalja fizetése egyharmadát. Az alapba beérkezett pénzt az államadósság csökkentésére fogják fordítani.

Helyi szakértők és újságírók szerint az egyértelműen szociáldemokrata kötődésű politikus a párt pragmatikus szárnyának egyik legmarkánsabb képviselője, s ennek következtében jó egy évtizede állandó vitái vannak a párt mindenkori vezetésével. Néhány éve a szociáldemokrata pártból való kizárása is felmerült.

Csehországban azután alakult ki kormányválság, hogy Petr Necas miniszterelnök lemondásra kényszerült, mert vizsgálati fogságba helyezték kabinetfőnökét, Jana Nagyovát, akit hivatali visszaéléssel és korrupcióval gyanúsítanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?