Kihelyezett elnökségi ülést tartott Brüsszelben a MIÉRT

Brüsszelben tartotta kihelyezett elnökségi ülését a Magyar Ifjúsági Értekezlet. A MIÉRT vezetőit június 24-26. között Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő látta vendégül. Kedden délelőtt az Európai Parlamentben tanácskozásra került sor, amelyen a MIÉRT elnöksége és az RMDSZ európai parlamenti képviselői áttekintették az elmúlt évek együttműködését és a közös programjaikat.

Winkler Gyula üdvözlőbeszédében a fiatalok érdekérvényesítő feladatáról szólt. Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy az európai fiatalokat leginkább foglalkoztató kérdés a munkanélküliség. Spanyolországban, Görögországban és más európai országokban a helyzet tragikus; el kell kerülni, hogy Románia a mostaninál nehezebb helyzetbe kerüljön. A politikával foglalkozó fiataloknak esélye és felelőssége, hogy részt vegyenek a döntéshozatal előkészítésében, ahogyan azt a MIÉRT az RMDSZ-el együttműködve teszi. Az európai fiatalok elvárásainak, céljainak hangsúlyosan meg kell jelenniük az Európai Néppártban, például jelenleg a választási kiáltvány előkészítése során. Az RMDSZ európai parlamenti képviselői és munkatársaik ehhez minden segítséget megadnak a MIÉRT-nek - fogalmazott Winkler Gyula.

Sógor Csaba beszédében arra biztatta a MIÉRT-es fiatalokat, hogy merjenek kiállni ifjúkori ötleteikért, az RMDSZ-t ösztönözzék ötleteik megvalósítására, találjanak örömet saját munkájukban. Hangsúlyozta, hogy az Európai Néppárt az Unió vezető ereje, ezért bizonyos jobboldali kormányok kudarcára, a fiatalok magas munkanélküliségi arányának csökkentésére a megoldást a legnagyobb európai politikai alakulattól várják. Az ifjúságban rejlő energia és munkakedv, a gyakorlatba ültetett ötleteik Európa számára hosszú távú megoldást, a válságból kivezető utat jelent - fejtette ki a képviselő.

Szabó József elnök a MIÉRT-ben történt generációváltásról beszélt. Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy mindig jönnek új személyek, akik többek között az európai színtéren folytatják a korábban megkezdett együttműködést. A MIÉRT elnöke közölte: a stratégiai partnerségek a szervezet munkájának alapját jelentik, így az RMDSZ európai parlamenti képviselőivel kialakított kapcsolat kiemelkedő fontosságú az erdélyi magyar fiatalok számára.

Jakab Adorján elnökhelyettes ismertette a július 2-7. között Marosfőre tervezett, 10. EU Tábor kiemelt témáit. A fiatalok az erdélyi magyar közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdésekre összpontosítanak: a regionalizációra, az alkotmánymódosításra, a kisebbségi európai polgári kezdeményezésre és a jövő májusban sorra kerülő európai parlamenti választásokra. Utóbbi témában az Új Európát most - építsük fel együtt! című előadáson az RMDSZ EP-képviselői is lesznek jelen.

Sógor Csaba és Winkler Gyula a MIÉRT Elnökségével közösen Erős partnerség az erdélyi magyar fiatalokért, az eredményes érdekképviseletért címmel nyilatkozatot fogadtak el. Ebben megállapítják, hogy a MIÉRT együttműködése az RMDSZ EP-képviseletével egyre tartalmasabb, és egyre több területre terjed ki. Szorgalmazzák a meglévő programok folytatását, és új, közös kezdeményezések kidolgozását, annak érdekében, hogy az erdélyi magyar fiatalok célkitűzései az Európai Unióban is támogatásra leljenek. Az utóbbi időszakban megnövekedett a MIÉRT külügyi jelenléte: ennek elismerése a teljes jogú tagság elnyerése az Európai Néppárt ifjúsági szervezetében, a YEPP-ben. Az európai parlamenti képviselők üdvözölték a MIÉRT YEPP-tagságát, amelyet ők is aktívan támogattak. 

Kimaradt?