Megszavazták: bekerül a magyar alkotmányba, hogy az anya nő, az apa férfi

Az alaptörvényben rögzítette kedden a budapesti Országgyűlés, hogy az anya nő, az apa férfi. Meghatározták a képviselők a közpénz fogalmát és újraszabályozták a különleges jogrend alkotmányban rögzített szabályait is.

A törvényhozás 134 igen, 45 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett fogadta el az alaptörvény kilencedik módosítását a kormány kezdeményezésére.

Az alaptörvényben ezentúl szerepel: az anya nő, az apa férfi. Védik a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, valamint biztosítják a Magyarország alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelésben való részesülését.

Az indoklás szerint a kormány azért tartotta szükségesnek rögzíteni az alaptörvényben azt, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, mert folyamatos fenyegetettségben vannak "az emberi közösségek formáira és tartalmára vonatkozó természeti törvényszerűségek, az azzal harmonizáló és a közösségek fennmaradását biztosító, a Teremtés rendjéből fakadó fogalmak". 

A nyugati világban tapasztalható új, modern ideológiai folyamatokkal magyarázzák, hogy biztosítani szükséges a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, amelynek része, hogy a gyermek védelmet élvezzen a testi-lelki integritása ellen ható szellemi vagy biológiai beavatkozásokkal szemben.

A gyermekek Magyarország alkotmányos identitásán és keresztény kultúráján alapuló nevelése pedig egyértelmű alapokat teremt ahhoz, hogy "a felnövekvő nemzedék valamennyi tagja Magyarország magyar identitását, szuverenitását, a kereszténység nemzetmegtartó szerepét megismerhesse és megóvhassa" - olvasható az indoklásban.

Az alaptörvény módosítása a kihirdetését követő napon lép hatályba, a különleges jogrenddel kapcsolatos szabályok azonban csak 2023. július 1-jétől érvényesek. Az Országgyűlés 2011. április 18-án fogadta el az alaptörvényt, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba. Azóta többször módosult, legutóbb tavaly decemberben változtatott rajta a parlament.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?