Újabb járványhullámot indíthat el az USA-ban a Hálaadás napja

Anthony Fauci arra számít, hogy két-három héten belül ugorhat meg a fertőzések száma.

143 ezer új megbetegedésről számolt be november 29-én az amerikai egészségügyi hatóságok. A járvány kezdete óta igazolt fertőzések száma így 13 142 997-re emelkedett. Mivel az elmúlt 24 órában 1 210 beteg halt meg koronavírus fertőzés következtében, a járvány áldozatainak száma 265 166-ra nőtt.

Anthony Fauci az Egyesült Államok vezető járványügyi szakembere arra számít, hogy a Hálaadás napja, amikor amerikaiak milliói keltek útra, hogy családtagjaikkal együtt ünnepeljenek, jelentősen súlyosbítani fogja a járványhelyzetet. „Két-három héten belül egy újabb hullámnak lehetünk majd a szemtanúi, ami rátevődik a jelenlegire” – nyilatkozta Fauci az ABC hírtelevíziónak.

Eközben Franciaországban a közigazgatási bíróság legfelsőbb fóruma úgy döntött, hogy a kormánynak lazítania kell a korlátozó intézkedéseken, nem maximalizálhatja 30 főben a vallási összejövetelek résztvevőinek a számát. A párizsi kormány ezirányú döntése nagy indulatokat kavart, több felekezet vezetője tiltakozott ellene.

Globális szinten a fertőzések száma meghaladta a 63 milliót. A járvány áldozatainak száma 1 465 309, 43,5 millió fertőzött pedig meggyógyult.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?