Potápi: sértő Trianon évfordulójának romániai ünnepnappá nyilvánítása

Megdöbbentő és a magyarság számára mélységesen sértő Trianon évfordulójának romániai ünnepnappá nyilvánítása – jelentette ki Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára annak kapcsán, hogy Klaus Iohannis román államfő szerdán kihirdette az első világháborút lezáró békediktátum évfordulóját ünneppé nyilvánító jogszabályt.

„A mai napon kihirdetett romániai törvény, amelynek értelmében a trianoni békeszerződés évfordulója a jövőben hivatalos ünnepnappá válik Romániában, mélységesen sértő nemcsak az erdélyi, hanem az összmagyarság számára” – fogalmazott közleményében az államtitkár.

Potápi szerint „megdöbbentő és elszomorító, hogy egy világjárvány kellős közepén egy EU-s tagállam azzal van elfoglalva, hogy egy olyan törvényt hozzon, amely sárba tiporja a területén élő legnagyobb nemzeti közösség jogait.” A politikus úgy vélte, hogy egy nemzeti közösség tagjait arra kényszeríteni, hogy megünnepeljék a saját történelmük leggyászosabb napját, „nemcsak nem EU-konform, hanem egyben óriási tiszteletlenség is a közösség tagjaival szemben”.

„Ez a lépés semmi másra nem jó, mint hogy felesleges ellentéteket szítson az ország területén élő nemzetiségek között” – fogalmazott Potápi Árpád János.

(Nyitókép: Potápi Árpád János az idei október 6-i aradi megemlékezésen | Fotó: RMDSZ Arad Facebook-oldal)

Kapcsolódók

Kimaradt?