Joe Biden demokrata jelölt az Egyesült Államok megválasztott elnöke (percről percre)

Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden megválasztottt amerikai elnök a szombat éjjel mondott győzelmi beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg. Donald Trump hivatalban lévő elnök még nem ismerte el vereségét, stábja fenntartja, hogy a választás még nincs lefutva, mert csalások történtek. Cikkünk folyamatosan frissül.

23:43

Mégsem Biden, hanem Trump nyert Michigan egyik megyéjében

Közben Michigan egyik megyéjében újraszámolták a voksokat. A számítógép szoftverjének meghibásodása miatt ugyanis Joe Biden győzelmét mutatták ki. Az újraszámolás Donald Trump győzelmét hozta, aki így több mint kétezerrel több vokssal gyarapodott. Ez azonban nem módosított a végeredményen, amely szerint az államban Joe Biden nyert.

A Republikánus Párt Országos Bizottságának  (RNC, a párt vezető szerve) elnöke, Ronna McDaniel még pénteken este a párt michigani elnökével, Laura Coxszal tartott közös sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a számítógépes rendszer szoftverhibája miatt Michigan  egyik megyéjében a Donald Trumpra leadott voksok közül hatezret Joe Biden javára írtak. (MTI)

23:31

Ez várta Trumpot a Fehér Ház előtt

Miután kigolfozta magát a saját klubjában, Donald Trump visszatért a Fehér Házba. Joe Biden győzelmét ünneplő tömeg fogadta a washingtoni elnöki rezidencia előtt. A Guardian helyszíni tudósítása szerint többen gyűltek össze a Black Lives Matter mozgalomról elnevezett téren, mint a mozgalom nyári tüntetésein. De most nem elkeseredettség, hanem a bulizós hangulat volt az úr. 

23:27

A szlovén kormányfő „érdekesnek” nevezte az eredményhirdetést

A szlovén kormányfő "érdekesnek" nevezte szombaton az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetését: a bíróságok még nem döntöttek, de már ünneplik a győztest. "Óvásokat nyújtottak be minden amerikai államban, ahol szoros volt az eredmény. A bíróságok még el sem kezdtek dönteni. Ennek ellenére a fősodratú média (nem valami hivatalos szerv) győztest hirdetett. A gratulációk érkeznek minden oldalról. Ez ám a jogállamiság" - fogalmazott Janez Jansa Twitter-oldalán.

Jansa szerdán még azt írta: "elég egyértelmű", hogy az amerikaiak Donald Trumpot választották meg újabb négyéves ciklusra az Egyesült Államok elnökének. "Minél nagyobb lesz a késedelem és ténytagadás a fősodratú média részéről, annál nagyobb lesz az elnök végső diadala" - tette hozzá, egyben gratulált a Republikánus Pártnak az általa elért "erőteljes eredményhez". (MTI)

23:15

Az EU vezetői és a NATO főtitkára is gratulált Joe Bidennek

 Az Európai Unió intézményeinek vezetői, valamint a NATO főtitkára egyaránt  gratuláltak Joe Bidennek az elnökválasztáson elért sikeréhez. Közleményükben a transzatlanti partnerség fontosságát, valamint azt hangsúlyozták, hogy készek a szorosabb együttműködésre az új amerikai adminisztrációval a közös kihívások hatékony kezelése érdekében. (MTI)

22:53

Volt amerikai elnökök is gratuláltak

Három volt demokrata elnök, Barack Obama, Bill Clinton és Jimmy Carter már gratulált Joe Bidennek. Közleményében Obama úgy fogalmazott: Biden "tudja, mi kell az elnökséghez, és máris ennek megfelelően viselkedik". Hozzáfűzte: Biden a Fehér Házban "olyan különleges kihívások sorozatával találja majd szemben magát, amilyennel hivatalba lépő elnök még nem találkozott". A volt elnök - aki mellett Biden nyolc éven keresztül alelnökként dolgozott - arra bíztatott minden amerikait, hogy adjon esélyt Bidennek, és támogassa őt. (MTI)

22:37

Merkel, Macron és Johnson gratulált Joe Bidennek

Angela Merkel német kancellár gratulált szombaton Joe Bidennek az amerikai elnökválasztáson elért eredményéhez. Jókívánságait fejezte ki Bidennek Emmanuel Macron francia elnök, Boris Johnson brit és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.

22:06

Tekintélyes republikánus politikus ismerte el Bidenék győzelmét

Mitt Romney az első republikánus politikus, aki gratulált Joe Bidennek és Kamala Harrisnak, ezzel mintegy elismerve a győzelmüket. A szenátor korábban pártja elnökjelöltje volt a 2012-es választáson, amelyet végül a hivatalban lévő demokrata Barack Obama nyert. "Mindeketten jószándékú és csodálatra méltő jellemű emberek"  – írta Romney a Biden-Harris párosról Twitteren.

22:03

Megszólalt a leendő First Lady

Jill Biden korábban „Second Lady” volt férje alelnöki mandátuma alatt, hamarosan azonban First Ladyvé lép elő. Twitteren most azt írta: Joe Biden az összes amerikai család elnöke lesz. (Guardian)

21:55

Trump stábja szerint még nincs vége

Donald Trump  választási stábja percekkel Joe Biden győzelmének kihirdetése után közleményt adott ki. „Mindannyian tudjuk, Joe Biden és csapata miért siet annyira, hogy győztesként hirdettesse ki magát … nem akarják, hogy az igazságra fény derüljön, de nem a média feladata, hogy eldöntse, hogy ki az elnök. Joe Biden győzelme még egyetlen államban sem lett véglegesítve … ennek a választásnak még messze nincs vége”, áll az elnöki közleményben, hozzátéve, hogy hétfőtől a tárgyalóteremben tesznek meg mindent, hogy az amerikai emberek akarata érvényesüljön. (MTI)

21:42

Már Klaus Iohannis is gratulált Joe Bidennek

Sorra kapja a gratulációkat az államfőktől és miniszterelnököktől Joe Biden megválasztott amerikai elnök. Klaus Iohannis Twitteren üzent a győztesnek.

21:20

A gazdasági élet szereplői békés hatalomátadást sürgetnek

Az amerikai gazdasági élet szereplői békés hatalomátadást sürgetnek a hét végén közzétett nyilatkozataikban.  "Eljött az idő, hogy összefogjunk" - idézte Jamie Dimont, a JPMorgan Chase bankház vezetőjét az amerikai közszolgálati rádió (NPR). Dimon hangsúlyozta: "Muszáj tiszteletben tartanunk az amerikai elnökválasztás eredményeit, és mint azt minden választásnál tesszük, elismerni a választók döntését, és támogatni a békés hatalomátadást" - fogalmazott az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankjának vezérigazgatója.        

21:09

Trump golfozás közben tudta meg, hogy veszített

A saját golfklubjában golfozott éppen Donald Trump, amikor megtudta, hogy matematikailag elszálltak az esélyei a győzelemre, írja a Guardian. Az elnök egyelőre nem reagált nyilvánosan a hírre, de várhatóan hamarosan megteszi.

21:02

Így néz ki most a választási térkép

Az AP hírügynökség Nevadában is győztesnek nyilvánította Joe Bident.

20:44

Akik történelmet írtak az amerikai választásokon

Noha a világ közvéleménye Donald Trump és Joe Biden párharcára összpontosít, november 3-án az amerikaiak kongresszusi képviselőket, szenátorokat, helyi törvényhozókat és bírákat is választottak. A győztes jelöltek közül többen történelmet írtak, egyesek nem föltétlenül pozitív értelemben.

20:39

Három államra érdemes még figyelni

CNN összesítése szerint még három államban nem biztos a választás kimenetele. Ezek közül kettőben szintén Biden áll az élen. Arizonában mintegy 20 ezer szavazat az előnye, ami 0,6 százalékpontos különbség. A délkeleti Georgiában a legkisebb az elnök demokrata párti kihívójának előnye. Ott a voksok 99 százalékát számolták már össze, és Bidenre mindössze hétezerrel voksoltak többen, mint Trumpra. Észak-Karolinában Donald Trump vezet, mintegy 76 ezer szavazattal. Ha minden államban ennek megfelelően alakul a végeredmény, akkor Joe Biden 306 elektori vokssal arathat győzelmet. (MTI)

20:36

Joe Biden első elnöki beszédére még több órát kell várni

Joe Biden kampánycsapata jelezte, a megválasztott amerikai elnök romániai idő szerint vasárnap hajnali 3 órakor fog beszédet mondani. 

20:30

Joe Biden nyert Nevadában is

Az AP győztesnek nyilvánította Joe Bident Nevadában is. Ezzel a hírügynökség szerint 290-re nőtt az elektori szavazatainak a száma. Ha Biden győz Goerigiában is, 306 elektori szavazat lesz. Ennyivel rendelkezett Donald Trump is a 2016-os győzelmekor.

20:28

Doug Emhoff bevonul is a történelembe

Annyira büszke vagyok Rád – írta Doug Emhoff, Kamala Harris férje, aki az Egyesült Államok első „Második Férjeként” vonulhat be a történelembe.

20:20

Hillary Clinton gratulált a Biden-Harris-párosnak

„A választók véleményt nyilvánítottak, és ők Joe Bident és Kamala Harrist választották a következő elnöknek és alelnöknek. Történelmi jelölést láttunk, Trump megtagadását, ami új fejezetet nyit Amerika számára. Köszönöm mindenkinek, aki segített ezt megvalósítani. Tovább előre, együtt” – írta a korábbi elnökjelölt, First Lady Hillary Clinton, aki négy évvel ezelőtt alulmaradt Donald Trumppal szemben.

20:13

Amerika-szerte megteltek az utcák

Több amerikai nagyvárosban is utcára vonultak az emberek Joe Biden győzelmét ünnepelni.

Philadephia:

New York:

San Francisco és Washington:

20:11

Már érkeznek az első külföldi gratulációk

A Guardian szúrta ki, hogy Justin Trudeau kanadai miniszterelnök már gratulált is Joe Bidennek és Kamala Harrisnek. 

20:08

Joe Biden első reakciója

„Amerika, megtisztelő, hogy engem választottatok nagyszerű országunk vezetésére. Az előttünk álló munka nehéz lesz, de megígérhetem: minden amerikai elnöke leszek - akár rám szavaztál, akár nem. Rá fogok szolgálni a belém fektetett bizalomra.” – írta első Twitter-bejegyzésében Joe Biden megválasztott elnök.

20:06

Kamala Harris megválasztott alelnök első szavai

„Ez a választás sokkal többről szól mint Joe Biden vagy jómagam. Amerika lelkéről, és arról szól, hogy készek vagyunk-e harcolni érte. Nagyon sok munka vár ránk. Vágjunk bele!” – írja Kamala Harris megválasztott alelnök.

„Megcsináltuk, Joe! Te leszeki az Egyesült Államok következő elnöke” – gratulált főnökének Kamala Harris.  

20:01

Minden jel szerint Trump nem ismeri el a vereségét

Joe Biden győztessé nyilvánítása előtt fél órával Donald Trump hivatalban lévő elnök még azt írta a Twitter-oldalára, nagybetűkkel: "MEGNYERTEM EZT A VERSENYT, NAGYON". A Twitter pedig feltüntette alatta egy piros felkiáltójellel, hogy egyelőre nincs győztes. Trump eddig is folyamatosan hajtogatta, hogy voltaképp ő a választások győztese, mert elcsaltak tőle szavazatokat, de erre semmilyen bizonyíték nincs. Magatartását a saját táborának több vezető politikusa is elítélte. 

19:40

Több fontos hírcsatorna szerint Joe Biden nyert

Megnyerte az amerikai elnökválasztás Joe Biden – jelentette szombat este több hírcsatorna és hírügynökség. A CNN szerint a demokrata jelöltnek 273, az AP hírügynökség szerinnt 284 elektori szavazata lett az 538-ból, miután győzni tudott a 20 szavazatot jelentő Pennsylvaniában. A különbség abból adódik, hogy utóbbi nyertesnek nyilvánította korábban Bident Arizonában is.

19:40

Állítólag a felesége is győzködi Trumpot, hogy ismerje el a vereségét

A CNN értesülései szerint a First Lady, Melania Trump is arról győzködi már a férjét, hogy ismerje el a választási vereségét. Korábbi sajtóhírek szerint ezt teszi Donald Trump veje, Jared Kushner is.

18:39

Trump ismét csalást kiáltott, majd elment golfozni

Hosszas hallgatás után Donald Trump ismét golfozni ment, előtte azonban megeresztett Twitter-oldalán egy bejegyzés-sorozatot. „Meggyőződésünk, hogy ezek az emberek lopnak. (…) Ez egy elcsalt választás volt” – olvasható a legfrissebb posztjában.

Előtte egy többrészes posztban arról értekezett, hogy meg kell vizsgálni a szavazatokat, még csak most járnak az összesítő fázisban, de minden jelzést megvizsgálnak, ami választási csalásra utal. Szerinte a választás körüli problémák nem előzmény nélküliek az Egyesült Államokban, és ha kiderül, hogy Pennsylvániában problémák voltak a levélszavazatokkal, akkor annak komoly hatása lehet az egész választásra. Az elnök konkrétumokat ezúttal sem említett.

17:03

Áder János gratulált Joe Bidennek

Gratulált Áder János a frissen megválasztott amerikai elnöknek. A magyar köztársasági elnök levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi magyar-amerikai kapcsolatok közös értékekre épülnek: a két nemzet hagyományos szabadságvágyára és a demokrácia melletti elkötelezettségre. Magyarország az Egyesült Államokhoz fűződő baráti kapcsolatokat a jüvőben tovább kívánja erősíteni, írta a magyar államfő.

A gratuláló levélben, Áder János arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államokra - csakúgy, mint a világ többi országára - nehéz időszak vár. A Covid-19 járvány világszerte sok szenvedést, súlyos társadalmi problémákat okoz, és nagy kihívások elé állítja a kormányokat. Ugyanakkor a pandémia elleni küzdelem közepette sem feledkezhetünk meg a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak kezeléséről, tette hozzá a köztársasági elnök. (MTI) 

13:28

Orbán Viktor gratulált Joe Bidennek

Gratuláló levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök Joe Bidennek - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap délelőtt.  "Engedje meg, hogy gratuláljak Önnek a sikeres elnöki kampányhoz. Jó egészséget és folyamatos sikereket kívánok rendkívül felelősségteljes feladatainak ellátásához" - írta Orbán Viktor.

13:06

Joe Biden korábban Markó Bélától tájékozódott az erdélyi magyarok helyzetéről

Az egyik leghitelesebb forrásból, Markó Béla RMDSZ-elnöktől tájékozódott húsz évvel ezelőtt Joe Biden frissen megválasztott amerikai elnök az erdélyi magyarok helyzetéről. Akkori sajtóbeszámolók szerint a demokrata politikus 1999-ben az amerikai szenátus külügyi bizottságának rangidős tagjaként a Balkánon tett körútja során a térség nemzeti kisebbségeinek helyzetét elemezte, és Bukarestbe is ellátogatott. Szept. 2-án Markó Béla a szövetség fővárosi székházában fogadta Joseph Bident, és ismertette a magyar közösség gondjait.

12:24

Joe Biden jól ismeri Romániát

Az Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke, Joe Biden jól ismeri Romániát – írják a román lapok.Az adevarul.ro emlékeztet, hogy a demokrata politikus amerikai alelnökként aktív kapcsolatban volt Traian Băsescuval és Klaus Iohannissal is Barack Obama elnöksége idején.

11:14

A veje próbálja rávenni Trumpot, hogy ismerje el a vereséget

Kaitlan Collins, a CNN fehér házi tudósítója két forrásra hivatkozva azt írta a Twitteren, hogy Jared Kushner, Donald Trump veje és egyik főtanácsadója megpróbálta rávenni az elnököt, hogy ismerje el a választási vereséget. Trump hivatalosan nem ismerte el az eredményt, a kampánycsapata pedig továbbra arról beszél, hogy csalás történt, de állításaikat eddig semmivel sem tudták alátámasztani. (24.hu)

10:50

Így néz ki az amerikai lapok vasárnapi címoldala

New York Times, Los Angeles Times, The Washington Post, The Sunday Times, The Observer, Sunday Mirror...

10:17

Összeborulva ünnepelt a Biden család

Joe Biden unokája, Naomi Biden posztolt ki fotót arról, hogyan ünnepelte a család a nagypapa győzelmét – szúrta ki a Guardian.

09:15

„Új nap virradt Amerikára”

Joe Biden előtt Kamala Harris kaliforniai szenátor, az alelnöki tiszt várományosa mondott beszédet. "Új nap virradt Amerikára" - hangoztatta. Saját pályájára hivatkozva leszögezte, hogy "Amerika a lehetőségek földje", ahol az érvényesüléshez csak akarat, szorgalom és tudás szükséges.

09:12

„Olyan elnök leszek, aki egyesít, nem megosztani akar”

Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?