Az elrabolt nőket tíz éven át erőszakolta Castro

Összesen 329 pontban emeltek vádat Ariel Castro ellen, aki clevelandi házában 10 éven át három nőt tartott fogva, miközben rendszeresen verte, éheztette és meg is erőszakolta őket.

Az 52 éves volt iskolabusz-vezető a rabként tartott egyik nőnél veréssel és éheztetéssel öt alkalommal kényszerített ki vetélést. Egyrendbeli minősített gyilkossággal vádolják, amiért halára is ítélhetik, ha bűnösnek találják. A férfi ellen ezen felül Amanda Berry, Georgina DeJesus és Michelle Knight elrablása miatt 177, nemi erőszak miatt pedig 139 pontban emeltek vádat.

Mivel az ügyészség pénteken csak a 2002 augusztusa és 2007 februárja közötti időszakban elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban fordult a bírósághoz, a férfival szemben további vádemelések várhatók. A vádlottnak a jövő héten kell nyilatkoznia arról, hogy bűnösnek vallja-e magát.

Tetteiről a férfi naplószerű feljegyzéseket is készített, amelyekben sajtójelentések szerint arra hivatkozott az általa elkövetett bűncselekmények igazolásaként, hogy a múltban őt is bántalmazták szexuálisan a családtagjai. Castro az áldozatokat hibáztatta az elrablásuk miatt.

A sajtónak nyilatkozó környékbeliek azt állították, hogy az elmúlt években időben két alkalommal is kihívták a clevelandi házhoz a rendőrséget. Először egy szomszéd telefonált a körzeti őrszobára, mert egy gyerekarcot látott a padlásablakban és odabentről csapódásokat hallott. A rendőrök kiszálltak, de el is mentek, amikor senki sem nyitott nekik ajtót. Egy másik alkalommal azért szóltak a rendőrségnek, mert két idős asszony két kutyanyakörvet viselő, négykézláb járó, meztelen nőt pillantott meg Castro hátsó udvarában.

A bűncselekmény-sorozatra május elején derült fény, amikor az egyik áldozatnak, Amanda Berrynek a rabságban fogant, hatéves kislányával együtt sikerült megszöknie a fogságból. Knight 2002-ben, 20 éves korában, Berry 2003-ban 17 évesen, DeJesus pedig 2004-ben 14 évesen tűnt el, nem messze attól a háztól, ahol Castro fogva tartotta őket.

Lapjelentések szerint Castro az emberrablások előtt a saját családját is folyamatosan terrorizálta. Az élettársát többször súlyosan bántalmazta, közös gyerekeiket elszakította tőle, és a nőt a beszögezett ablakú házában arra kényszerítette, hogy egy kartondobozban éljen. Az erőszak a Puerto Rico-i származású Castro család következő nemzedékére is átszállt: az emberrabló egyik lánya, Emily Castro jelenleg 25 éves börtönbüntetését tölti, mert 2007-ben megkéselte csecsemőjét. Noha az anyja már halottnak vélte, a 11 hónapos gyermek túlélte a gyilkossági kísérletet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?