Rálőttek egy ortodox papra Franciaországban

Rálőttek egy ortodox papra a közép-franciaországi Lyonban egy görög templom közelében, a támadó elmenekült - közölte a helyi rendőrség szombat délután.

A görög állampolgárságú 52 éves pap éppen a város VII. kerületében, a Pere Chevrier utcában található templomot zárta be szombat délután négy óra körül, amikor egy puskával kétszer rálőttek. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

A helyszínt lezárta a rendőrség, a támadót nagy erőkkel keresik a városban. Az ügyben a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot, a terrorelhárítási ügyészség egyelőre nem foglalkozik az üggyel.

A belügyminisztériumban Gérard Darmanin tárcavezető ugyanakkor válságstábot állított fel, miután az országban a legmagasabb szintű terrorkészültség van érvényben a két nappal ezelőtti támadás óta, amikor is a nizzai Notre-Dame-bazilikában késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő iszlamista merénylet történt.

 

Jóllehet pénteken általános karantén lépett életbe a koronavírus-járvány megfékezésére az egész országban, a vallási helyek és a temetők a hétvégére felmentést kaptak a lezárás alól a mindenszentek és a halottak napi megemlékezésekhez.

A nizzai támadást követően Emmanuel Macron államfő a helyszínen jelentette be, hogy az Őrszem (Sentinelle) művelet keretében 3000-ről 7000-re emelik a fontos létesítmények, imahelyek, iskolákat védő katonák létszámát a vasárnapi mindenszentek ünnepére tekintettel.

(Címoldalas fotó forrása: France24/Twitter)

Kapcsolódók

Kimaradt?