Mérgesedik a török-francia viszony: Erdogan a francia termékek bojkottjára szólított fel

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket, miután Emmanuel Macron francia elnök erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően. A legfőbb franciaországi iszlám szervezet, a CFCM elnöke szerint Franciaországban nem üldözik a muzulmánokat, s ezért arra szólította fel a híveket, hogy védjék meg hazájuk érdekeit a francia termékek bojkottjának kampányaival szemben, amelyek muzulmán országban indultak.

Erdogan az ankarai államfői palotában egy Mohamed-prófétáról szóló programsorozat megnyitóján ismét azt a megjegyzést tette, hogy „Macron elmeállapota vizsgálatra szorul”. Úgy vélekedett, „az iszlám- és muszlimellenesség némely európai országban személyesen az államfő által támogatott politikává vált”.

Előzmények: A török kormány dühösen reagált arra, hogy Macron bejelentette: megvédi Franciaország szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. A francia elnök Samuel Paty brutális meggyilkolását követően a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte. A 47 éves Patyt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy 18 éves csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. A csecsen tettest a rendőrség röviddel a támadást követően lelőtte.

Erdogan: a muszlimok lincskampánynak vannak kitéve

Erdogan egyúttal arra szólította fel az európai politikusokat, hogy parancsoljanak „megálljt” annak a gyűlöletkampánynak, amelynek Macron áll az élén. Majd hozzájuk szólva kijelentette: „a szó szoros értelmében fasiszták, a nácizmus láncszemei vagytok”.

„Ma a muszlimok ahhoz hasonló lincskampánynak vannak kitéve, mint voltak az európai zsidók a második világháború előtt” – fogalmazott Erdogan, rámutatva, hogy rasszista és fasiszta csoportok naponta támadnak muszlimok házaira, imahelyeire és iskoláira. Muszlim nőket sértegetnek és zaklatnak ruhájuk miatt az utcákon és a buszokon, a muszlim gyerekeket pedig képtelen kifogásokkal fosztják meg a képzéshez és a tanuláshoz fűződő jogaiktól – sorolta. 

A török elnök szerint „az európai muszlimokat tudatos, tervezett és szándékos módon tolják a vérrel és erőszakkal táplálkozó szervezetek ölébe”. Hozzátette, „napjainkban egyre lehetetlenebb muszlimnak lenni, muszlimként, az iszlám szerint élni Nyugaton”. A NATO-szövetséges Törökország és Franciaország között egyébként az utóbbi időben egyre több a feszültség, legyen szó Ankara líbiai szerepvállalásáról, a földközi-tengeri földgázmezők miatti vitákról vagy a hegyi-karabahi konfliktusban játszott szerepéről.

Franciaország Törökország tizedik legfontosabb importőre, a török exportáruk számára pedig a hetedik legnagyobb piacot jelenti. Emellett a francia autók a legkeresettebbek között szerepelnek Törökországban. Erdogan először egy szombati beszédében üzente azt francia kollégájának, hogy vizsgáltassa meg elmeállapotát, amelyre válaszul Párizs hazarendelte konzultációra ankarai nagykövetét. Macron elfogadhatatlanak nevezte Erdogan szavait. „Követeljük, hogy Erdogan változtasson politikai irányvonalán, mert minden vonatkozásban veszélyes” – vélekedett a francia államfő.

Vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is elfogadhatatlannak nevezte Erdogan kijelentését. Twitter-üzenetében arra szólította fel Törökországot, hogy vessen véget a „konfrontáció veszélyes spiráljának”. 

A legfőbb francia iszlám szervezet szerint nem üldözik a muzulmánokat

A muzulmán világban egymást követik a felhívások a francia termékek bojkottjára és tüntetésekre azóta, hogy Emmanuel Macron államfő a kegyetlenül meggyilkolt történelemtanár végső búcsúztatásán kijelentette, hogy Franciaország továbbra is publikálni fog Mohamed-karikatúrákat, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.

Mohammed Moussaoui, a legfőbb franciaországi iszlám szervezet, a CFCM elnöke szerint Franciaországban nem üldözik a muzulmánokat, s ezért arra szólította fel a híveket, hogy védjék meg hazájuk érdekeit a francia termékek bojkottjának kampányaival szemben, amelyek muzulmán országban indultak.

„Franciaország nagy ország, a muzulmán állampolgárokat nem üldözik, szabadon építenek mecseteket és szabadon gyakorolják a vallásukat” – mondta hétfőn a Muzulmán vallás francia tanácsának vezetője a francia hírügynökségnek. „Jól tudjuk, hogy ezeknek a kampányoknak az elindítói azt állítják, hogy az iszlámot és a franciaországi muzulmánokat védik. Bölcsességre kérjük őket. Minden Franciaországot becsmérlő kampány kontraproduktív és megosztást eredményez” – tette hozzá Mohammed Moussaoui.

A karikatúrákat illetően a CFCM vezetője arra emlékeztetett, hogy a francia törvények „senkit nem köteleznek a karikatúrákat szeretni, hanem ellenkezőleg, a törvény jogot biztosít az utálatukra is”. Mohammed Moussaoui támogatásáról biztosította Emmanuel Macront, miután szerinte a francia elnök azt vallja, hogy a terroristák nyomására nem szabad lemondani a karikatúrák közléséről. A CFCM képviselőit egyébként hétfőn fogadja hivatalában a francia elnök.   

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?