A száműzetésben lévő elnöknek gratulált Ferenc pápa?

Az argentin száműzetésben lévő Evo Morales volt bolíviai elnök azt állítja, telefonhívást kapott Ferenc pápától, aki gratulált neki pártja elnökjelöltjének földcsuszamlásszerű győzelméhez, egyúttal felszólította, hogy tartózkodjon a bosszútól ellenlábasaival szemben – közölte a Kathpress katolikus hírügynökség szerdán helyi sajtójelentésekre hivatkozva.

A Vatikán egyelőre nem erősítette meg a telefonhívásról szóló információkat.

A vasárnapi bolíviai voksoláson Luis Arce, Morales MAS (Movimiento al Socialismo, Mozgalom a Szocializmusért) nevű pártjának elnökjelöltje aratott győzelmet centrista kihívója, Carlos Mesa felett.

A baloldali Evo Morales, aki 2006 óta állt az ország élén, 2019. november 10-én kényszerült lemondani az elnöki posztról a rendőrség és a hadsereg vezetésének nyomására masszív tömegtüntetések és annak nyomán, hogy az Amerikai Államok Szervezete súlyos szabálytalanságokra derített fényt az októberi elnökválasztáson, és az eredmény megsemmisítésére szólította fel La Pazt. Morales az alkotmányos rendelkezések ellenére harmadszor indult elnöki mandátumért. A volt elnök lemondását követően külföldre menekült, de a tüntetéshullám Jeanine Ánez ideiglenes bolíviai államfő alatt sem csitult.

Morales történelmi napnak nevezte a voksolás napját. Ánez kormányát pedig ismételten államcsínnyel és a koronavírus-járvány kezelése miatt népírtással vádolta Morales, aki ellen hazájában több bírósági eljárás is folyamatban van, a többi között terrorizmus miatt.

Morales újfent bizonygatta, hogy visszatér Bolíviába, de nem fog kormányzati tisztséget ellátni. A pápa felszólítására reagálva kijelentette, hogy nincsen bosszúvágya, sőt egy „megbékélési egyezményre" törekszik országa újjáépítése érdekében.

Morales 2015-ben találkozott az argentin katolikus egyházfővel a Vatikánban. Ricardo Centellas, a bolíviai püspöki konferencia elnöke a Vatican News hírportálnak elmondta, hogy az egyház üdvözölte az október 18-i választást, amelyet a demokrácia ünnepének nevezett. Mint mondta, a voksoláson nem voltak zavargások, és a szavazást a járványügyi óvintézkedések betartása mellett folytatták le. A sucrei érsek szerint rendkívül fontos, hogy az ország egységre találjon a jelen súlyos egészségügyi és oktatási helyzet közepette, emellett pedig az emberi jogok tiszteletben tartása is érvényesüljön.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?