Iohannis: nem fogadunk el feltételek nélkül ambiciózus klímavédelmi célokat

Románia nem fogad el feltételek nélkül ambiciózus klímavédelmi célokat – jelentette ki Klaus Iohannis államfő Brüsszelben.

A politikus a most zajló EU-csúcs szünetében nyilatkozott a román médiának. Elmondta, hogy a tanácskozáson a klímavédelemről is tárgyalnak az EU-tagországok állam- és kormányfői.

Kifejtette, hogy Románia hajlandó elfogadni „eléggé ambiciózus" célokat ebben a tekintetben, de nem feltételek nélkül. Hozzátette: Bukarest számára fontos, hogy kezelni tudja a célok felé vezető átmeneti időszakot, ezért Romániának kell megválasztania, milyen energiaforrásokat akar használni, főleg az átmeneti időszakban.

Példaként említette a földgázt, amely nagyon fontos az ország számára az átmeneti időszakban, ezért Bukarest használni szeretné a Fekete-tenger alatt rejlő földgáztartalékokat. „Ezeket a feltételeket világosan el fogom mondani az EU-csúcson" – mondta az elnök, aki hozzátette, hogy az ambiciózus klímavédelmi célokról is hajlandó tárgyalni, hiszen azok Románia számára is fontosak. Rámutatott: egyértelmű, hogy valamit tenni kell a klímaváltozás megállítása érdekében.

Az EU-csúcson terítékre kerül egyebek mellett, hogy milyen eredményeket sikerült elérni annak a célkitűzésnek a teljesítésében, amely szerint az EU-nak 2050-re klímasemlegessé kell válnia. A résztvevők megvitatják az Európai Bizottság által javasolt új célértéket, amely 55 százalékos kibocsátáscsökkentést szorgalmaz 2030-ig bezárólag. A tagországoknak az év végéig döntést kell hozniuk a következő tíz évre kitűzött célokat illetően, így a tanácskozás alkalmat biztosít azon részletek meghatározásához, amelyek lehetővé teszik a decemberi megállapodás elfogadását.

Kapcsolódók

Kimaradt?