RMDSZ-es politikusokkal találkozott Andor László uniós biztos

A Romániai Magyar Demokrata szövetség képviselőivel és európai parlamenti (EP-)képviselőivel találkozott szerdán Andor László foglalkoztatáspolitikáért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos.

Andor a találkozót követően kiadott közleményében kijelenti, hogy az úgynevezett ifjúsági garancia, uniós források bevonásával, Erdélyben is megvalósulhat. Az ifjúsági garancia, ha a tagállamok és az EP is elfogadja, azt írná elő, hogy minden 25 év alatti fiatal a munkanélkülivé válást vagy az iskola elhagyását követő négy hónapon belül további képzésben részesülhetne, gyakornoki helyet vagy állást kaphatna.

 Az RMDSZ-es politikusok brüsszeli kihelyezett tanácskozásukon a következő pénzügyi periódus, a 2014 és 2020 közötti időszak fejlesztési lehetőségeiről egyeztettek az uniós biztossal.

 A találkozón Andor László rámutatott, hogy szerinte Erdély számára kiemelkedő lehetőséget jelent az ifjúsági garancia megvalósítására létrehozott új pénzügyi alap. A jövő januárban induló hatmilliárd eurós ifjúsági munkahely-teremtési eszköz forrásaiból Románia három régiója részesülhet, köztük a székelyföldi megyéket magában foglaló központi régió is - ismerteti a biztos közleménye. Az ifjúsági munkanélküliség Románián belül ebben a régióban a legmagasabb: 31,7 százalék - állapítja meg a kommüniké.

 A magyar uniós biztos úgy vélekedett, hogy ha a fiatalok foglalkoztatásának növelése érdekében az unió és a tagállamok nem tesznek semmit, az többe kerül, mintha megvalósítanák az ifjúsági garanciát. Az Európai Bizottság számításai szerint a fiatal munkanélkülieknek kifizetett segélyek és az elmaradó adóbevételek okozta veszteség évente 153 milliárd eurós terhet jelent a tagállamoknak. Ezzel szemben az ifjúsági garancia teljes európai bevezetése évente nagyjából 20 milliárd euróból megoldható lenne – hangsúlyozta Andor.

A magyar uniós biztos az RMDSZ delegációjával folytatott megbeszélésén külön kitért az erdélyi szociális problémák kezelésére is. Andor László hangsúlyozta, hogy a következő uniós költségvetési ciklusra való felkészülést azért is érdemes már most megkezdeni, mert az Európai Szociális Alap forrásainak hatékony felhasználásával többek között a romák munkaerőpiaci integrációját, óvodák létesítését és fejlesztését és a korai iskolaelhagyást megelőző programokat is segíteni lehet.

 "A szociális beruházások ugyanakkor csak akkor járhatnak tartós, hosszú távú eredménnyel, ha az uniós támogatás mellé kellő nemzeti és helyi szintű erőfeszítések is társulnak" – hangoztatta Andor László.

Kapcsolódók

Kimaradt?