Minszkben a rendőrök már a nőket sem kímélik

Több száz nő vonult utcára Minszkben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását követelve szombaton, a biztonsági erők legalább 30 tüntetőt őrizetbe vettek – számolt be a tut.by független fehérorosz hírportál.

Szemtanúk szerint az őrizetbe vettek száma már az első órában elérte a negyvenet, és legalább ötezren jelentek meg a megmozduláson, köztük sok nő. Az egyenruhások több esetben erőszakosan léptek fel. A biztonsági erők eddig kesztyűs kézzel bántak a női tiltakozókkal, és főként férfiakat vettek őrizetbe. Éppen ezért jelent meg sok nő a tüntetéseken.

Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába menekült volt ellenzéki elnökjelölt felszólította a rendőröket, hogy ne kegyetlenkedjenek a tüntetőkkel. „Gyalázatos dolog erőszakoskodni a nőkkel” – írta közleményében. „A békés tiltakozók elleni bűncselekmények elkövetői felelősségre lesznek vonva” – tette hozzá.

Az ellenzék azért hívta utcára a nőket szombaton, hogy megmutassák Lukasenkának, továbbra sem csökken a tüntetések lendülete. Azt ígérték, hogy ez lesz a „leghangosabb és legtömegesebb női felvonulás”.

A szervezők felszólították a résztvevőket, hogy vigyenek magukkal fényképeket és plakátokat „az összes üldözött fehérorosz nő támogatására”, hangosan ismételgessék az ő neveiket, és különféle hangeffektusokkal kísérjék a menetet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?