Koronavírus: Nagy-Britanniában hétfőtől életbe léptetik a „hatos szabályt”

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a jövő héttől részlegesen szigorodnak egyes gyülekezési szabályok a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése végett, de nincs szó arról, hogy a kormány ismét zárlat alá venné az egész országot. Ennek elkerülését a kormányfő szerint olyan szűrőeszközök hamarosan várható tömeges alkalmazása is segíti, amelyek néhány perc alatt eredményt mutatnak.

A Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatóján Boris Johnson brit kormányfő megerősítette, jövő hétfőtől a szabadtéri közterületeken, az éttermekben, a pubokban és egyéb közösségi létesítményekben hatnál több, nem egy háztartásban élő ember nem gyűlhet össze egymás közvetlen közelében. A rendelkezés vonatkozik a magánlakásokra is, de azok a családok, amelyeknek hatnál több, életvitelszerűen egy fedél alatt lakó tagjuk van, természetszerűleg továbbra is együtt lakhatnak.

 

Johnson hangsúlyozta: az éttermek és egyéb vendéglátóhelyek, valamint a vallási intézmények és az edzőtermek változatlanul fogadhatnak egyszerre hatnál több vendéget, de helyiségeiken belül hat főnél nagyobb létszámú csoportok nem vegyülhetnek egymással. Az éttermeknek és a puboknak emellett fel kell jegyezniük és 21 napig meg kell őrizniük minden betérő vendég elérhetőségeit, és ezeket az adatokat át kell adniuk az állami egészségügyi szolgálat (NHS) kontaktkutató részlegének.

A kormányfő által "hatos szabálynak" nevezett korlátozás nem érinti az iskolákat, a munkahelyeket, a szervezett csapatsport-eseményeket, valamint az esküvőket és a temetéseket sem. A jelenlegi szabályozás 30 főben korlátozza azoknak a nem egy háztartásban élő embereknek a számát, akik közterületen és magánlakásokban, nem szervezett események keretében találkozhatnak. Ennek a helyébe lép jövő hétfőtől a "hatos szabály". Johnson hangsúlyozta: az új szabályozás messze nem jelenti a márciusban elrendelt országos zárlat újbóli bevezetését, sőt a cél éppen ennek elkerülése.

A szerdán bejelentett szigorítás előzményeként az utóbbi napokban ismét jelentősen emelkedett Nagy-Britanniában a vizsgálatokkal kimutatott új koronavírus-fertőzések napi száma, amely a hétvégén megközelítette a háromezret, bár azóta csökkent. Chris Whitty angliai tisztifőorvos a szerda esti Downing Street-i sajtótájékoztatón elmondta: a szerda délelőtt zárult 24 órában 2659 új fertőzést mutattak ki országszerte, és a pozitív tesztek napi száma immár négy napja folyamatosan kétezer felett jár. A múlt hónapban végig ezer alatt volt a tesztekkel naponta kiszűrt új fertőzések száma Nagy-Britanniában. A mostani megugrás mindazonáltal jóval elmarad a nagy-britanniai koronavírus-járvány áprilisi tetőzése idején mérttől. Akkor - a jelenleginél sokkal szűkösebb tesztelési kapacitás mellett is - volt olyan időszak, amikor naponta hatezernél több új koronavírus-fertőzést mutattak ki, és előfordult, hogy meghaladta az 1200-at a halálos áldozatok napi száma.

A szerda délelőtt zárult 24 órában nyolc halálesetet jelentettek a brit egészségügyi hatóságok.

Nagy-Britanniában eddig több mint 17 millió koronavírus-tesztet végeztek el, és ezek közül szerdáig 355 209 lett pozitív. A halálos áldozatok száma meghaladja a 41 ezret. A szerdai tájékoztatón Boris Johnson elmondta: a brit kormány célja az, hogy október végéig 500 ezerre növelje a napi koronavírus-szűrési kapacitást. Hozzátette: a kormány bízik abban, hogy hamarosan olyan szűrőeszközök állnak majd rendelkezésre, amelyek 90, vagy akár 20 percen belül eredményt mutatnak, és ebben az esetben naponta több millió koronavírus-szűrés is elvégezhető lesz Nagy-Britanniában, elősegítve, hogy minél többen visszatérhessenek a normálishoz közeli életvitelhez. Ilyen tesztelési eszközökkel lehetővé válik az is, hogy a színházak és a sportlétesítmények az előadások, rendezvények napján elvégezhessék a látogatók szűrését és biztonsággal beengedhessék azokat, akiknek lelete negatív - hangsúlyozta a brit miniszterelnök. Johnson hozzátette: ezeknek a szűrőeszközöknek a próbája már a jövő hónapban elkezdődik Manchester egyik városnegyedében, majd a kormány reményei szerint alkalmazásuk országossá válik.

A brit miniszterelnök szerint ha minden jól megy, akár már karácsonyra lehetségessé válhat a normalitáshoz sokkal közelebbi életvitel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?