Koronavírus: Olaszország kikötőiben és vasútállomásain is tesztelik az érkezőket

Továbbra is ezer felett van az új fertőzöttek száma az olasz egészségügyi minisztérium vasárnapi adatai szerint: hétfőtől kikötőkben és vasútállomásokon is tesztelik a – többek között Romániából – érkezőket. 

Az utóbbi huszonnégy órában 1365 új esetet diagnosztizáltak az egy nappal korábbi 1444-hez képest, de szombaton százezer, vasárnap nyolcvanezer volt az elvégzett vírustesztek száma. Február óta több mint 8,5 millió tesztet végeztek. 

Jelenleg valamivel több mint 24 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, ami az augusztus elején mértek kétszerese. A betegek életkori átlaga harminc év alá esett a májusi több mint hatvanról.  Kórházban 1251 beteg van, intenzív osztályon 86-ot kezelnek az augusztus eleji valamivel több mint negyvenhez képest. Jelenleg nincsen tartomány, amelyből ne jelentenének új betegeket. 

Egy nap alatt négy beteg halt meg a szombati egyhez képest. A halottak száma 35 477-re emelkedett. A gyógyultak száma túllépte a 208 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 268 218-t.     

Olaszországban a fertőzés terjedési üteme brithez és németországihoz hasonlít, vagyis az utóbbi két hétben minden százezer lakosra valamivel több mint húsz fertőzött jutott. Az európai átlag ennél magasabb, negyvenhat volt. 

Az olasz egészségügyi hatóságok a nyár közepi napi hatvanezerről augusztus végére majdnem napi százezerre emelték a tesztek számát, és ősszel napi háromszázezer szűrési vizsgálatot akarnak elvégezni. Az elképzelések szerint a kisebb önkormányzatokba, elszigeteltebb térségekbe kamionokkal mozgatható mobil-laboratóriumokat juttatnak el. 

Kikötőkben, vasútállomásokon is tesztelnek

Hétfőtől nemcsak a repülőtereken, hanem a forgalmasabb kikötőkben és vasútállomásokon is tesztelik az érkezőket. A vizsgálat kötelezőnek számít az európai országok között a Horvátországból, Görögországból, Spanyolországból, Máltáról, Nagy Britanniából, Romániából és Bulgáriából érkezők számára, de a magas esetszámú Szardínia szigetéről érkezőknek is. A római egészségügyi tárca kölcsönösségi alapon megkezdi a Franciaországból érkezők tesztelését is. 

Az oktatási intézmények – a március 10-i zárás óta – szeptember 14-én nyitják meg ismét a kapuikat több mint nyolc millió diákot várva. A kormány és a tartományok hétfőn egyeztetnek a többi között a városi tömegközlekedésen érvényes járványszabályokról. 

A Kínából indult koronavírus okozta járvány Olaszországban február 22-én kezdődött a lombardiai Codogno városában.

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?