Több mint ötven embert vett őrizetbe a rendőrség Fehéroroszországban

Országszerte 51 embert vett őrizetbe a fehérorosz rendőrség az előző napi kormányellenes tüntetések során – közölte a minszki belügyminisztérium szerdán.

A Vjaszna-96 (Tavasz-96) nevű jogvédő szervezet szerint 15 embert Minszkben állítottak elő a hatóságok. A fehérorosz fővárosban az eső ellenére ezrek gyűltek össze kedden Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelve.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta folyamatosak a tüntetések. A voksoláson az országot 26 éve irányító oroszbarát Aljakszandr Lukasenka sorban hatodik államfői mandátumát szerezte meg, a hivatalos adatok alapján a szavazatok 80 százalékával.

Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást, és az Európai Unió sem ismeri el a voksoláson született eredményt. Múlt heti rendkívüli ülésükön az uniós tagországok vezetői megállapodtak, hogy szankciókat vezetnek be a választási csalásért és a tüntetők elleni erőszakért felelős személyek ellen.

Lukasenka azt ígérte: a hatóságok keményen fel fognak lépni a tüntetőkkel szemben. A megmozdulásokban eddig legalább hárman életüket vesztették, és ezreket vettek őrizetbe. Eközben a litván kormány szerdán bejelentette: azt tervezi, hogy további fehérorosz tisztségviselőket vesz fel szankciós listájára, amely így 118 fősre bővülhet. A listán jelenleg 32 név szerepel, köztük Lukasenkáé.

(Címoldalas illusztráció forrása: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?