FRISSÍTVE - Óriási robbanás rázta meg Bejrútot, több tucat halálos áldozat van

FRISSÍTVE - Erőteljes robbanás rázta meg kedden este a libanoni fővárost, egyelőre nem ismerni az okokat. A detonációnak több tucat halottja és közel 3000 sebesültje van.

A hírügynökségek jelentéseiből csak annyi derül ki, hogy a detonáció a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár található. A város felett vastag füstfelhő keletkezett. Az első jelentések azonban még nem adtak hírt halálos áldozatokról. A robbanás hallható volt a város több kerületében is, sok háznak az ablakai is betörtek.

Nem tudni, mi okozta a robbanást, a helyi tájékoztatási eszközök valószínűnek tartják, hogy kikötői balesetről lehet szó.

FRISSÍTÉS1: Az AFP hírügynökség értesülése szerint a detonációnak legkevesebb tíz halálos áldozata van. A libanoni Vörököskereszt igazgatója több száz sérültről számolt be egy belga televíziónak. Ezt utóbbi megerősítette az Al Jazeerának az egészségügyi miniszter is. A libanoni kormányfő egynapos nemzeti gyászt rendelt el szerdára.

FRISSÍTÉS2:  A sérültek száma különböző jelentések szerint 2500 és több mint háromezer között van, a halottaké pedig legkevesebb 25, de egyes tudósítások szerint már legalább harminc. A robbanás oka továbbra sem pontosan tisztázott, de az izraeli kormány már közölte, nekik semmi közük nincsen a dologhoz. Az izraeli külügyminiszter egy helyi adónak nyilatkozva elmondta, a jelek szerint a robbanást egy tűzeset okozhatta.

Kapcsolódók

Kimaradt?