FRISSÍTVE – Tisztújítás az MKP-ban: Forró Krisztián az új elnök

FRISSÍTVE: Forró Krisztián személyében új elnököt választott a felvidéki Magyar Közösség Pártja a szombati tisztújító kongresszuson. Az MKP új vezetését a párt szombaton tartott tisztújító kongresszusán választották meg az Érsekújvárhoz közeli Farnadon.

Forró Krisztián az MKP új elnöke!

Közzétette: Magyar Közösség Pártja – 2020. július 18., szombat

 

A Körkép információi szerint az új elnök az első körben megkapta a szavazatok többségét. A portál említést tett arról is, hogy Forró Krisztián nem ért egyet azzal, hogy csak egyéves mandátuma legyen.

Mivel a párt vezetőjéről tartott titkos szavazást megelőzően több jelölt visszalépett, a kongresszusi küldöttek két jelölt – Őry Péter, az MKP ügyvezető testületének elnöke és Forró Krisztián, a párt elnökségi tagja – közül választhattak. A kongresszuson 198 küldött vett részt, közülük 197-en szavaztak, Forró Krisztián 114, Őry Péter pedig 78 voksot kapott.

Forró Krisztián, a 2016 júniusában megválasztott Menyhárt Józsefet váltja az MKP élén, aki a teljes vezetőséggel együtt, a februári parlamenti választás után mondott le, miután a párt – amely a Magyar Közösségi Összefogás néven indított közös magyar listán indult – nem jutott be a törvényhozásba.

Az MKP Országos Tanácsának (OT) élére – amely a második legfontosabb funkciónak számít a párton belül – Köpöncei Pétert, a Lévához közeli Palást község polgármesterét választották a tisztújító kongresszus küldöttjei. Egy, a napokban nyilvánosságra hozott felmérés szerint a felvidéki magyarok háromnegyede egységes magyar érdekképviseletet szeretne, pártegyesülés vagy közös lista formájában. Szlovákiában jelenleg öt olyan párt van, amely elsődlegesen a felvidéki magyar választók voksaira számít, közülük kettő rendelkezik érdemi támogatottsággal: a legerősebbnek számító MKP és a Most–Híd, szlovák–magyar vegyespárt. A fennmaradó három másik politikai csoportosulás – a tavaly ősszel alakult Összefogás és a Magyar Fórum, illetve a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) – törpepártok, támogatottságuk a statisztikai hibahatár alatt van.

A Most–Híd május végi tisztújító kongresszusán Solymos László váltotta a párt élén Bugár Bélát, aki a februári választások után lemondott tisztségéről. Solymos már akkor annak a véleményének adott hangot, hogy a Most–Hídnak és a Magyar Közösség Pártjának együtt kellene működnie annak a helyzetnek a megváltoztatásán, hogy a parlamenti választásokon egyikük sem jutott be a szlovák törvényhozásba.

A közös felvidéki magyar érdekképviselet kialakítására a februári parlamenti választást megelőző egy évben több próbálkozás is volt. Ezek közül a legutóbbi ötpárti egyeztetésre tavaly ősszel került sor, de a teljesen egységes választási lista létrehozását célzó igyekezet akkor sem járt sikerrel. Ennek egyik fő okaként azt jelölték meg, hogy a Most–Híd és az MKDSZ nem akarta előre kizárni az akkori legerősebb kormánypárttal, az Iránnyal (Smer-SD) történő esetleges kormányzati együttműködés jövőbeni lehetőségét. Ennek felvállalását elsőként az Összefogás és a Magyar Fórum kezdte követelni.

Kapcsolódók

Kimaradt?