Koronavírussal diagnosztizáltak három romániai turistát Görögországban

Három, Görögországban tartózkodó román állampolgárnak pozitív lett a koronavírus tesztje – tájékoztatott a külügyminisztérium hétfői közleményében.

Két román állampolgár Évia szigetén, a harmadik pedig Szalonikiben tartózkodik. A külügyminisztérium tájékoztatása szerint az Évia szigetén tartózkodó két románt átszállították egy karantén-hotelbe, ahol 12 napot kell tölteniük.

A csoport tagjait – amellyel a két fertőzött személy Görögországba érkezett –, akiket a határon szintén alávetették a koronavírus-tesztnek, elkülönítésbe helyezték, a helyi hatóságok vizet és élelmet biztosítanak nekik. Őket kedden visszaszállítják Romániába az utazást szervező iroda által rendelkezésre bocsátott busszal. A tárca hangsúlyozta, hogy a csoport tagjai nem kértek konzuli támogatást az athéni román nagykövetségtől.

A Szalonikiben tartózkodó román állampolgár felvette a kapcsolatot a román főkonzulátussal, elmondva, hogy a görög hatóságok szombaton értesítették a pozitív koronavírus-tesztjéről, amelyet az országba való belépésekor végeztek el. Ő július 8-án érkezett meg Görögországba, jelenleg egy bérelt lakásban tartózkodik Szalonikiben egy másik román állampolgárral együtt, akin eddig még nem végezték el a tesztet.

A szaloniki román főkonzulátus és az athéni nagykövetség további tájékoztatást kért a görög hatóságoktól a három román állampolgár helyzetét illetően.

A külügy tájékoztatása szerint a washingtoni román nagykövetség egyik munkatársa is koronavírusos lett.

A külügyminisztérium emlékeztet, hogy a román állampolgárok konzuli segítséget kérhetnek a következő telefonszámokon az athéni nagykövetségtől és a szaloniki főkonzulátustól: 0030/210/677–4035 és 0030/231/034–0088. Vészhelyzet, vagy sürgősség esetén a 0030/697/899–6222-es és a 0030/694/604–9076-os számokon kérhetnek segítséget. A tárca azt javasolja ugyanakkor a Görögországba készülő román állampolgároknak, hogy tájékozódjanak a következő internetes oldalakon: www.mae.ro/node/51914, atena.mae.ro, salonic.mae.ro, ec.europa.eu/consularprotection/content/travel-advice_ro és www.mae.ro.

Kapcsolódók

Kimaradt?