Joe Biden 10 millió dollárral több pénzt gyűjtött kampányára júniusban, mint Donald Trump


-A A+



Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje 10 millió dollárral több pénzt gyűjtött júniusban a választási kampányára, mint Donald Trump elnök - derült ki a két politikus kampánycsapata által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatokból.

Joe Biden és a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) júniusban rekordösszeget, 141 millió dollárt gyűjtött a választási kampányára. Ez 10 millió dollárral több, mint amennyit Donald Trump és a Republikánus Országos Bizottság (RNC, szintén a párt vezető szerve) tudott összegyűjteni. A demokraták és a Biden-kampánycsapat a második negyedévben - áprilisban, májusban és júniusban - összesen valamivel több, mint 282 millió dollárt szerzett, míg ugyanezen időszakban a republikánusok és Donald Trump 266 milliót gyűjtöttek.

Az elmúlt két hónapban a demokrata párti politikus kampánytörzse többször jelezte, hogy sikerült kibővítenie támogatói és adományozói táborát. Júniusban például a kampánynak pénzt adományozók 68 százaléka először ajánlott pénzt, és jelentős számban, 2.6 millió emberrel bővült Biden kampányának email-listája is. Jen O'Malley Dillon, Joe Biden kampánymenedzsere csütörtökön "elképesztő nagyságú összegnek" nevezte a befolyt kampánytámogatást, s úgy vélekedett, ez "igazi tanúságtétel arról, hogy az emberek Joe Biden mögött állnak". A kampánymenedzser fontosnak tartotta, hogy megnőtt a kampányt anyagilag segítő, úgynevezett kisemberek lélekszáma is.

Donald Trump kampánya szintén elégedettségét fejezte ki a júniusban befolyt 131 millió dolláros támogatás kapcsán. Brad Parscale, a kampány menedzsere úgy fogalmazott: naponta átlagosan 4,3 millió dollár érkezett a kampányszámlára, Trump június 14-i születésnapján pedig, egyetlen nap alatt, az interneten 14 millió dollárt ajánlottak fel a támogatók. "A Trump-kampánynak tett nagyszabású pénzfelajánlások júniusban azt bizonyítják, hogy az emberek a pénztárcájukkal is szavaznak, és egyre erősödik a Trump elnök újraválasztása iránti lelkesedés" - nyilatkozta Parscale csütörtökön újságíróknak.     

Az amerikai sajtónak nyilatkozó republikánus és demokrata párti kampányszakemberek és a pénzalapok megteremtésével foglalkozó szakemberek többször is hangsúlyozták, hogy bár jelzi a lelkesedést, de nemcsak a kampányra felajánlott pénzösszegektől függ majd a 2020-as választások eredménye. Ezzel összefüggésben többnyire megemlítik azt is, hogy 2016-ban Hillary Clinton, a demokraták akkori elnökjelöltje több mint négyszer nagyobb összeget - 1,2 milliárd dollárt - gyűjtött a kampányára, mint Donald Trump. Trump akkor a saját zsebéből 66 millió dollárt költött a választási kampányára. Igaz, ez az összeg töredéke annak az egymilliárd dollárnak, amelyet Michael Bloomberg milliárdos üzletember költött a mindössze négy hónapig tartó, kudarccal végződött kampányára az idén, amikor versenybe szállt a demokraták elnökjelöltségéért.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X