FRISSÍTVE - Erre számíthatnak a Görögországba autózó romániai turisták


-A A+



FRISSÍTVE - Óriási sorok alakultak ki csütörtök reggel a Kulata-Promachonas bolgár-görög határátkelőn. Autós turisták százai várakoznak a Görögországba való belépésre a bolgár oldalon – számolt be a Digi24 hírtelevízió.

A torlódás oka az, hogy július 1-15. között ez az egyetlen határátkelő, amelyen keresztül a gépkocsival érkező külföldiek bejuthatnak Görögországba. Athén azért hozta ezt a döntést, hogy könnyebben nyilván tudja tartani az országba érkező turistákat, akiknek a határhoz érkezésük előtt 48 órával egy online formanyomtatványt kell kitölteniük.

A romániai turisták helyszíni beszámolói szerint öt kilométeres sor alakult ki csütörtök reggel a határátkelőnél. Elsősorban bolgár és román rendszámú gépkocsik várakoznak a belépésre.

 

A bukaresti külügyminisztérium szerdán emlékeztette a Görögországba készülő romániai turistákat arra, hogy az athéni hatóságok akár előzetes figyelmeztetés nélkül is módosíthatnak az országba való belépés feltételein, a járványhelyzet függvényében.

A tárca közlése szerint a térségben tartózkodó román állampolgárok a következő telefonszámokon kérhetnek segítséget: +302106774035 (athéni román nagykövetség), +302310340088 (szaloniki főkonzulátus), illetve sürgős esetben hívható további két telefonszám:  +306978996222 és +306946049076.

FRISSÍTÉS: A bukaresti külügy csütörtök délután közölte, hogy a görög hatóságok most már külön sávot biztosítanak az uniós állampolgároknak, emellett a bolgár határrendészekkel együtt végzik az ellenőrzéseket, és így jelentősen feolgyorsulhat az átkelés folyamata.

(Címoldalas illusztráció forrása: Facebook / Andreescu Bg Laurentiu / Forum Thassos)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X