Az amerikai legfelsőbb bíróság eltörölte a louisianai abortusztörvény szigorításait

Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság, amely az alkotmánybíróság szerepét tölti be, hétfőn 5:4 arányban leszavazta a louisianai abortusztörvény szigorításait.

A döntés meghozatalakor az alkotmánybíróság elnöke, a konzervatív - még George W. Bush elnök által kinevezett - John Roberts a négy liberális bíróval együtt szavazott, azzal érvelve, hogy a törvény "súlyos terheket" ró az abortuszra váró nőkre.

A 2014 óta érvényben lévő törvény értelmében a mesterséges terhességmegszakítást végző orvosoknak Louisiana állam egész területén úgynevezett betegbefogadási engedélyt kellett kérniük a praxisjoguk szerinti 30 mérföldes (48 kilométeres) körzetben lévő bármely kórháztól. Szakemberek szerint az ilyen engedélyek megszerzése sok helyütt kifejezett nehézségekbe ütközött. A déli állam e törvényt támogató vezetői és törvényhozói a nők egészségének védelmével érveltek, ám a bírálók szerint a törvény korlátozta a nők jogát az abortuszhoz, s jogvédő csoportok ezért fordultak a szövetségi legfelsőbb bírósághoz. A keresetet Shreveport város egyik klinikája nyújtotta be, jogvédők támogatásával.

Indoklásában a legfelsőbb bíróság utalt arra is, hogy 2016-ban egy hasonló, texasi törvényt már leszavazott. John Roberts bíró azzal is érvelt: a kérdés nem az, hogy a 2016-os döntés helyes volt-e, vagy sem, hanem hogy "jobb csatlakozni hozzá". A négy konzervatív bíró a döntés ellen szavazott, s Clarence Thomas bíró kiemelte, hogy a testület "állandósítja jogilag rosszul megalapozott (korábbi) abortuszdöntését".

Donald Trump elnöksége idején ez az első jelentős alkotmánybírósági döntés abortusz-ügyben. A művi terhességmegszakítás kérdése egyébként megosztja az amerikai politikusokat és a társadalmat is. Sok, elsősorban déli tagállamban szigorú abortuszellenes törvényeket hoztak, míg több tagállamban, például New Yorkban, oly mértékben lazítottak a szigorúságon, hogy lehetővé teszik a születés pillanatában végzett abortuszt is, az újszülöttek ellátásának mellőzésével. Louisiana mellett több más tagállamban is a szövetségi alkotmánybírósághoz fordultak a szigorítások miatt. Az Egyesült Államokban a szövetségi legfelsőbb bíróság által 1973-ben meghozott és történelminek minősített Roe/Wade-döntés legalizálta az abortuszt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?