Hatalmas robbanás történt egy kijevi sokemeletes házban

Hatalmas robbanás történt vasárnap Kijevben egy kilencemeletes házban, eddig már két ember holttestét emelték ki a romok alól, a sérültek száma egyelőre nem ismert - jelentették ukrán hírportálok.

A tragédia második halálos áldozatáról a hírt Vitalij Klicsko főpolgármester közölte újságírókkal a helyszínen, amit utóbb a hatóságok is megerősítettek. Az első vizsgálatok szerint gázrobbanás történt, aminek következtében több emelet - a negyediktől a nyolcadik szintig - beomlott, leszakadtak az erkélyek, több helyen a lakások belsejében is súlyos károk keletkeztek - számolt be az UNIAN hírügynökség.

Később Arszen Avakov belügyminiszter közölte, a rendőrség nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy szándékos robbantás történt. Mikola Csecsetkinnek, a katasztrófavédelmi szolgálat vezetőjének szavai szerint a hatóságok jelenleg még több lehetőséget is vizsgálnak a detonáció okaként, ezek között a gázrobbanást és a robbanószerkezetet, de egyebeket is.

A katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint eddig 21 embert mentettek ki, és három embert szabadítottak ki a romok alól. Eddig egy embert szállítottak sérülésekkel kórházba. Az Ukrajinszka Pravda hírportál azt írta, hogy robbanás az előzetes információk alapján a hetedik emeleten történt.

A detonáció megrongálta a lépcsőház felső részét is, ami miatt a legfelső szinten is emberek rekedtek, akik nem tudnak kijönni az épületből - írta az UNIAN. A házban lakók által elmondottak alapján még 2-6 ember lehet a romok alatt. A mentés még folytatódik.

Kapcsolódók

Kimaradt?