Tizenkét év után újra lesz önkormányzati választás Mostarban

Tizenkét év után először őszre újra önkormányzati választást tartanak a hídjáról híres dél-boszniai Mostarban - közölte a helyi sajtó csütörtökön.

Mostarban 2008-ban tartottak a legutóbb önkormányzati választást, azt követően azonban a várost vezető politikusok nem tudtak megállapodni a hatalom megosztásáról, ezért Bosznia-Hercegovina egyik leglátogatottabb városa vezetés, befektetések és fejlesztések nélkül maradt.

Szerdán az ország legnagyobb bosnyák pártja, a Bakir Izetbegovic vezette Demokratikus Akciópárt (SDA), valamint a legnagyobb helyi horvát párt, a Dragan Covic vezette boszniai Horvát Demokratikus Közösség (HDZ BIH) - nemzetközi közvetítést követően - megállapodott arról, hogyan is kell értelmezni a város hatalommegosztásáról szóló 2010-es alkotmánybírósági döntést. Az alkotmánybíróságnak azért kellett beavatkoznia, mert korábban a különböző városrészek, illetve választói egységek lakosai nem számuknak megfelelő arányban választhatták meg a helyi vezetést, vagyis a kisebb lakosú városrészek ugyanannyi képviselőt delegálhattak a városvezetésbe, mint a sűrűn lakott városrészek. Mostarban azonban azóta sem alkalmazták az alkotmánybíróság döntését, miszerint a lakosság számarányának megfelelő számú delegáltat kell a városvezetésbe küldeniük a különböző választókerületeknek.

A mostari helyzet megoldása azért is volt sürgető, mert a nyugat-balkáni országban november 15-én tartanak ismét önkormányzati választást, és ha a dél-boszniai város ebből is kimarad, ismét négy évre kiesik a támogatások rendszeréből.

Kapcsolódók

Kimaradt?