A német védelmi miniszter helyteleníti a hazájában állomásoztatott amerikai katonák számának csökkentését

A német védelmi miniszter helyteleníti a Németországban állomásoztatott amerikai katonák csökkentését, és nem tartja megfelelőnek a döntés indoklását.

A NATO „nem kereskedelmi szervezet, a biztonság pedig nem árucikk” – fogalmazott Annegret Kramp-Karrenbauer német hírportálok szerdai jelentései szerint az általa vezetett Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány egy kedd esti berlini rendezvényén. A tárcavezető Donald Trump minapi nyilatkozatára utalt, amelyben az amerikai elnök kifejtette, hogy azért rendelkezett a Németországban állomásoztatott amerikai csapatok egy részének kivonásáról, mert úgy véli, Németország a kereskedelem területén nem igazságos az Egyesült Államokkal, és nem teljesíti a szerinte a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összeget jelentő hozzájárulási kötelezettségét a NATO-ban.

Annegret Kramp-Karrenbauer aláhúzta, hogy a NATO a szolidaritásra és a bizalomra épülő szövetség, a Németországban és Európában máshol állomásoztatott amerikai katonák pedig „a biztonság garanciáját jelentik a NATO-ban mindenkinek”, így az Egyesült Államoknak is. Hozzátette, hogy Németország továbbra is szívesen látja az amerikai katonákat, és az Egyesült Államok iránti szolidaritását az is mutatja, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások után csatlakozott az Egyesült Államok afganisztáni műveletéhez, amelyben német katonák is meghaltak.

Donald Trump hétfői bejelentése szerint 9500 fővel – 34 500-ról 25 000-re – csökkentik a németországi támaszpontokon szolgáló amerikai katonák számát, válaszul arra, hogy Berlin „vétkes módon” nem teljesíti NATO-beli anyagi hozzájárulási kötelezettségét.

Németország fokozatosan növeli a védelmi kiadásokat

A NATO-tagállamok vezetői 2014-ben tartott walesi csúcstalálkozójukon vállalták, hogy a következő 10 évben a GDP 2 százalékának megfelelő szint irányában, annak közelébe növelik védelmi kiadásaikat. A washingtoni vezetés ezt a vállalást évek óta rendszeresen úgy értelmezi, hogy el kell érni a 2 százalékos szintet, és élesen bírálja Berlint a védelmi kiadások túl alacsonynak tartott szintje miatt.

A német kormány a walesi csúcs óta fordulatot hajtott végre a védelmi politikában, ismét több forrást összpontosít a hidegháború vége után a figyelem középpontjából kikerült területre. Így a védelmi költségvetést a 2014-es 32,4 milliárd euróról 2015-ben 33 milliárd euróra emelték, majd 2016-ban 34,3 milliárd euróra, 2017-ben 37 milliárd euróra, 2018-ban 38,5 milliárd euróra, 2019-ben pedig 43,2 milliárd euróra. Az idén már 45,2 milliárd eurót fordítanak erre a célra, vagyis nagyjából egyharmadával többet, mint öt évvel korábban.

A tervek szerint a GDP-arányosan 2 százalékos szintet ugyan csak 2031-ben érik el, de az idén a korábban vártnál nagyobb ugrás várható, mert a koronavírus-világjárvány miatti gazdasági visszaesés következtében rekord mértékben, a kormány előrejelzése szerint 6,3 százalékkal csökken a GDP.

(Címlapfotó: Spc. Savannah Roy)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?