Újabb bűncselekményért ítélték el a hírhedt pamplonai szexuális bűnözőket


-A A+



Újabb bűncselekményért ítélt el a spanyol bíróság csütörtökön négy szexuális bűnözőt, akik „A falka" néven váltak hírhedtté, miután 2016-ban csoportosan megerőszakoltak egy fiatal lányt Pamplonában.

A négy férfit ezúttal szexuális visszaélésben és megfélemlítésben találták bűnösnek. Két év 10 hónap, illetve 4 év 6 hónap közötti börtönbüntetést kaptak, valamint kártérítés megfizetésére kötelezték őket.

A córdobai elsőfokú bíróság szerint az elkövetők négy évvel ezelőtt, az akkor 21 éves áldozattal az andalúziai Torrecampo település májusi szabadéri ünnepségén találkoztak, és felajánlották neki, hogy hazafuvarozzák a 20 kilométerre található Pozoblancóba, ahol egyikük csendőrként teljesített szolgálatot.

Az alkoholtól bódult lányt szexuálisan zaklatták az autóban. Egyikük orális szexre próbálta kényszeríteni, majd miután ellenállt, megverte és otthagyta az út szélén. A történtek egy részéről videófelvétel készült, amelyet többekkel megosztott az egyik férfi. A perdöntő mobiltelefonos videóra a rendőrség akkor bukkant rá, amikor a Pamplonában két hónappal később elkövetett nemi erőszak ügyében nyomozott a társaság után.

A négy férfi és egy ötödik társuk jelenleg 9 és 15 év közötti börtönbüntetését tölti, amelyet a legfelsőbb bíróság szabott ki a Spanyolországban óriási botrányt kavart ügyben. A bikafuttatásokról híres San Fermín-ünnepségek ideje alatt, a hajnali órákban erőszakolták meg akkor 18 éves áldozatukat egy lakóház alagsorában. Fényképeket és videofelvételeket készítettek a bűncselekményről, amelyeket „A falka" névre keresztelt csoportban osztottak meg egy mobiltelefonos csevegőalkalmazáson keresztül, és ott kérkedtek a történtekkel.

 

A csoportot két évvel ezelőtt első és másodfokon is felmentették a nemi erőszak vádja alól, és az enyhébb súlyú szexuális visszaélés bűncselekményében találták őket bűnösnek. Az ítélet közfelháborodást keltett, országszerte emberek ezrei vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a döntés ellen. Az áldozat fellebbezett, a legfelsőbb bíróság pedig bizonyítottnak találta a szexuális agressziót.

A per hatására a spanyol kormány kidolgozta, és idén márciusban első olvasatban elfogadta a „szexuális szabadságot garantáló törvény" tervezetét, amelyben nemi erőszaknak minősítenek minden, egyértelmű beleegyezés nélküli nemi aktust. A törvényjavaslatot igazságügyi véleményezés után visszaküldik a kormánynak, amely újra megtárgyalja, és várhatóan ezt követően benyújtja a parlamentnek. A tervezet elfogadása maga után vonná a büntető törvénykönyv reformját is.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X