Megkezdődött a húsz perc alatt eredményt mutató koronavírus-teszt próbája

Húsz perc alatt eredményt mutató, laboratóriumi vizsgálatot nem igénylő koronavírusteszt próbája kezdődött csütörtökön Nagy-Britanniában.

Matt Hancock egészségügyi miniszter, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta csütörtök este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a brit kormány több mint tízmillió antitestszűréshez elegendő eszközt rendelt, és ezek alkalmazása a jövő héten kezdődik. Hancock ismertetése szerint a szájból vett mintával működő húszperces teszt célja annak minden eddiginél gyorsabb megállapítása, hogy a vizsgált páciensek szervezetében a szűrés pillanatában jelen van-e a Covid-19 betegséget okozó új típusú koronavírus.

A szűrési módszer hat hétig tartó, négyezer emberre kiterjedő próbája a dél-angliai Hampshire megyében kezdődött. A koronavírus-szűrés jelenleg alkalmazott módszerével a mintákat laboratóriumokba kell küldeni, amelyekben többórás vizsgálat szükséges annak megállapítására, hogy a páciens fertőzött-e, és a vizsgálatnak alávetett emberek rendszerint napokkal később tudják meg az eredményt. A brit egészségügyi miniszter csütörtöki tájékoztatóján elmondta: a most kipróbálandó új szűrési módszert a kormány éppen gyorsasága miatt tartja érdekesnek, hiszen gyakorlatilag azonnal, a vizsgálat helyszínén megvan az eredmény. Hozzátette: ha ez a szűrési eljárás sikeresnek bizonyul, a brit kormány a lehető leggyorsabban hozzákezd országos alkalmazásához.

Boris Johnson miniszterelnök nemrégiben kijelentette: a cél a napi negyedmillió koronavírus-szűrés elvégzéshez elegendő kapacitás megteremtése Nagy-Britanniában. Az antitestszűrés célja ugyanakkor annak megállapítása, hogy ki esett már át koronavírus-fertőzésen, akár úgy, hogy erről nem is volt tudomása – mondta csütörtöki tájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter.

Hancock felfedte: egy szűkebb létszámú mintán elvégzett antitestvizsgálat  a londoni lakosság 17 százalékában, a Londonon kívüli országrészek lakosságának 5 százalékában mutatta ki az új koronavírus jelenléte esetén termelődő antitesteket, vagyis Nagy-Britannia egészében és a brit fővárosban – amely kezdettől a brit Covid-19 járvány góca – a népesség eddig ilyen arányokban eshetett át koronavírus-fertőzésen.

Az egészségügyi miniszter azonban hangsúlyozta, hogy ezek csak egy-egy lakossági mintára kiterjedő vizsgálat eredményei, és ahhoz, hogy a lakosság országos szinten megtudhassa, átesett-e a koronavírus-fertőzésen, nagyobb kiterjedésű vizsgálatra van szükség. Hancock elmondta: két antitestszűrésre kidolgozott eszköz kapott kedvező értékelést az angliai közegészségügyi szolgálattól (PHE), és e termékeket már jóváhagyta a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA).

A brit kormány ennek nyomán több mint tízmillió antitestteszt szállítására kötött szerződést a két engedélyezett típus gyártójával, a svájci Roche és az amerikai Abbott Laboratories gyógyszeripari céggel. A csütörtöki tájékoztatón elhangzott: Nagy-Britanniában eddig 2 064 329 koronavírusszűrést végeztek és 250 908 páciens lelete bizonyult pozitívnak. A legutóbbi 24 órában 2615 új fertőzést szűrtek ki, és 338-an haltak meg a Covid-19 betegségben, így a brit halálos áldozatok száma 36 042.

Chris Whitty angliai tisztifőovos azonban a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a napi halálesetek száma most már egyértelműen és folyamatosan lefelé tart. Whitty professzor elmondta azt is, hogy országosan egy hét alatt 11 109-ről 9543-ra csökkent a koronavírus-betegséggel kórházban kezelt páciensek száma.

Kapcsolódók

Kimaradt?