Franciaországban száz alá csökkent a napi halálozások száma

Franciaországban az elmúlt 24 órában 83-an vesztették életüket a koronavírus-járvány miatt az előző napi 110 után, s így 28 215-re emelkedett az áldozatok száma, a betegek számának csökkenése pedig folytatódott – közölte csütörtök este a francia egészségügyi minisztérium. A szakemberek egyre kevésbé tartanak valószínűnek egy második hullámot a nyár előtt.

A kórházban meghaltak száma 58-cal 17 870-re emelkedett az előző nap óta, az idősotthonokban és egyéb szociális intézményekben 25-en hunytak el szerda, 10 345-en a járvány kezdete óta. A kórházakban ápoltak száma az előző nap óta 358-cal csökkent. Jelenleg 17 583 fertőzöttet ápolnak egészségügyi intézményekben, de még csütörtökön is történt 271 új betegfelvétel. Intenzív osztályon 1745 beteg fekszik, számuk 49-cel csökkent az elmúlt 24 órában. A tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy hatodik hete csökken a súlyos betegek száma, az elmúlt egy héten 25 százalékkal esett vissza a lélegeztetőgépre szorulók száma.

Tíz nappal a kijárási korlátozások fokozatos feloldásának kezdete után Patrick Pelloux, a francia mentőorvosok szövetségének elnöke szerint semmi nem utal arra, hogy a járványnak egy második hulláma fenyegetné Franciaországot a nyár előtt, ugyanakkor „ez nem jelenti azt, hogy a járvány megállt” – hangsúlyozta a szakember.

Az Odoxa közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint, amelyet a Le Figaro című napilap ismertetett csütörtökön, a franciák többsége frusztrált amiatt, hogy a karantén május 11-i feloldása után is nagyon sok korlátozás maradt érvényben, és még várniuk kell arra, hogy az élet visszatérjen a rendes kerékvágásba. A megkérdezettek 73 százaléka támogatja, hogy gyülekezni továbbra is csak tíz főig engedélyezett, de a vendéglátóhelyek zárva tartásával és azzal, hogy csak a lakóhelyük 100 kilométeres körzetében mozoghatnak, 52 százalékuk nem ért egyet. A párizsiaknak 61 százaléka pedig azt sem érti, hogy miért nem nyithatnak meg továbbra sem a parkok és a zöld területek a nyáriasan meleg időben.

A korlátozásokkal szemben egyre fokozódó ellenérzést azt is erősíti, hogy a franciák 94 százaléka saját bevallása szerint betart minden egészségügyi előírást a járvány kezdete óta, de 51 százalékuk úgy érzi, hogy a többiek nem eléggé szabálykövetők. „Az a gondolat, miszerint én jól viselkedem, de a többiek nem, nagyon elterjedt a járvány kezdete óta” – vélte Gael Sliman kutatásvezető. Mindezek miatt a franciák egyelőre óvatosak, s 69 százalékuk még nem mer nyaralást tervezni.

Párizsban egyébként csütörtökön a Robert Debré kórház előtt több száz egészségügyi dolgozó edénycsörömpöléssel követelt több ágyat és pénzt a közegészségügynek. A „Fehér köpeny fekete méreg”, „Ki a technokrata menedzserekkel a kórházakból”, „Elismerést az egészségügyi dolgozóknak” feliratokat magasba tartó emberek között megjelentek a kormánypolitika ellen több mint másfél éve tüntető sárgamellényes tiltakozók és szélsőbaloldali képviselők is. Olivier Véran egészségügyi miniszter hétfőtől kezdi meg a július közepéig tervezett egyeztetéseket az egészségügy képviselőivel az ágazatot érintő „radikális intézkedésekről”, egyebek mellett a fizetésemelésekről.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?