Hátat fordítottak a belga kormányfőnek az orvosok és ápolók

Fagyos fogadtatásban részesült a brüsszeli Szent Péter Kórházba látogató belga miniszterelnök: az intézményben dolgozó orvosok és ápolók hátat fordítottak a kórházba látogató Sophie Wilmesnek, akit azzal vádolnak, hogy rosszul kezelte a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet.

Belgiumban a hétvége folyamán átlépte a kilencezret az új koronavírus-járványban elhunytak száma – jelentette vasárnap a helyi sajtó. Huszonnégy óra leforgása alatt 46 ember vesztette életét a vírus okozta fertőzésben, 24-en közülük idősek otthonában. Az utóbbi napok növekvő tendenciája után ismét csökkenőben a kórházi felvételek száma: míg az elmúlt hét második felében átlagosan 80 embert utaltak be egészségügyi intézményekbe, addig a hétvégén csak 60-at. A vírus terjedése is lassulóban van, egy nap alatt 291 volt az új fertőzöttek száma, a 11,5 millió lakosú országban több mint 55 ezer esetet tartanak számon.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?