Japán ingyen ad gyógyszereket Magyarországnak a vírus kezelésére

 Magyarország azon országok között van, amelyeknek Japán ingyenesen biztosít a koronavírus kezelésében eredményesnek mutatkozó gyógyszert - közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

 

Szijjártó Péter kifejtette: telefonon egyeztetett Tosimicu Motegi japán külügyminiszterrel, aki gratulált a járvány magyarországi kezeléséhez. Köszönetet mondott japán kollégájának, amiért Magyarország azon harminc ország közé kerülhetett, amelyeknek Japán ingyenesen ad - a koronavírusos betegek kezelésében kifejezetten kedvező eredményeket mutató - Avigan nevű gyógyszerből. A külügyminiszter közölte: 12 200 ilyen tablettát kap Magyarország, ez száz beteg kezelésére elegendő. A Magyarországnak szánt gyógyszereket már legyártották, most a szállítás előkészítése zajlik. Megjegyezte: jó hír, hogy Japán nyitott arra, hogy a jövőben kutatási együttműködés jöjjön létre ebben a kérdésben ottani és magyar szakemberek között.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy 170 japán vállalat összesen 35 ezer magyar embernek ad ma munkát Magyarországon. E cégek szerepe megkérdőjelezhetetlen a magyar gazdaság teljesítményében, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy korlátozásmentessé teszi japán üzletemberek, mérnökök és gazdasági szakemberek beutazását Magyarországra - közölte.

Arról is beszámolt, hogy évente száz japán ösztöndíjas tanul Magyarországon, és a japán diákok körében egyre népszerűbbek az orvosi, a zenei és a művészeti képzések, így újabb hallgatók érkezése várható.

A miniszter közölte: megállapodtak abban, hogy a járvány elmúltával közvetlen légi járatot indítanak Tokió és Budapest között, Japán Tocsigi tartománya pedig biztosítani fogja a magyar sportolóknak a helyszíni felkészülés lehetőségét a jövő évre halasztott olimpia előtt.

 A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?