Oroszország az ötödik helyre lépett előre az igazolt fertőzések számában

Oroszország az ötödik helyre lépett előre az igazolt fertőzöttek számának tekintetében, amely 11 231-es napi rekordnövekmény mellett elérte a 177 160-at, de a valós szám a moszkvai polgármester szerint egyedül a fővárosban 300 ezer körül lehet.

A hivatalosan kimutatott növekménnyel Oroszország az elmúlt nap alatt Franciaországot és Németországot is megelőzte az igazolt fertőzések abszolút számában. Ez egyébként Oroszország 85 régiója közül 22-ben meghaladta az ezret. Az új esetek 48,7 százaléka tünetmentes. A halálozások száma 88-cal 1625-re, a gyógyulásoké pedig 2476-tal 23 803-ra nőtt országos szinten.

A napi növekmény az újonnan kimutatott fertőzöttek számában Moszkvában is példátlanul magas, 6703 volt. Ezzel az igazolt esetek száma 92 676-ra nőtt. Szergej Szobjanyin polgármester ugyanakkor újságíróknak kijelentette, hogy a fertőzöttek valós száma mintegy 300 ezer lehet a fővárosban, ami 2-2,5 százalékos átfertőzöttséget jelenthet. Hangsúlyozta, hogy a széles körű tesztelés hasznos, mert a diagnosztizált fertőzötteket karanténba lehet küldeni. Szobjanyin szerint Moszkvában a szűrések száma naponta meghaladja a 40 ezret. A polgármester a helyi operatív törzzsel összhangban azt mondta, hogy a kórházba szállított páciensek száma nem növekszik, ami azt mutatja, hogy a fővárosban sikerült visszafogni a koronavírus terjedését, és megakadályozni, hogy a SARS-CoV-2 a betegeknél súlyos következményekkel járjon. Szobjanyin közölte, hogy Moszkvában május 31-ig meghosszabbította a kötelező önizolációt, a hónap végéig az iskolák, kulturális létesítmények, éttermek, valamint a nem élelmiszert és gyógyszert forgalmazó üzletek zárva maradnak. A fővárosban továbbra is csak személyre szóló digitális engedéllyel lehet közlekedni: azokra a munkahelyekre, amelyek működéséhez hozzájárult a polgármesteri hivatal, korlátozás nélkül, orvoshoz napi engedéllyel, magáncélból pedig csak hetente kétszer szabad utazni.

A tömegközlekedésen és a nyilvános helyeken keddtől elrendelte a kötelező a maszk- és a kesztyűviseletet. Ugyanattól a naptól engedélyezte ugyan az összes ipari és építőipari létesítmény működését, de arra figyelmeztetett, hogy a járványhelyzet súlyosbodása esetén visszavonhatja a korlátozások enyhítését. A polgármester arra kérte a moszkvaiakat, hogy maradjanak otthon a május 9-én, a náci Németország elleni győzelem 75. évfordulója alkalmából megrendezendő légi parádé és tűzijáték idején. Mint mondta, a rendőrség fogja felügyelni, hogy az esemény alatt se alakuljanak ki csoportosulások az utcán.

A halálos áldozatok száma Moszkvában a hivatalos adatok szerint 39-cel 905-re, a gyógyultaké pedig 796-tal 9227-re nőtt.

Galina Kozsevnyikova, az Oroszországi Népek Barátsága Egyetem járványügyi tanszékének vezetője az NSZN hírügynökségnek nyilatkozva rámutatott, hogy az orosz kórházakba több beteg érkezik, mint amennyit kiírnak onnan. Az országban eddig a járvány kezdete óta csaknem 4,8 millió, az elmúlt egy nap alatt pedig 169,4 ezer tesztet végeztek el. Covid-19 fertőzés gyanújával több mint 231 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

 A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?